A keddi játéknapon továbbjutott a Barcelona, az Inter, a Bayern München, valamint a PSG. Ma újabb négy együttes csatlakozik hozzájuk, így az este végére megtudjuk, kik játszanak a negyeddöntőben. A párosítások révén az már biztos, hogy egy madridi csapat biztosan ott lesz, közöttük pedig nyílt a harc. Akárcsak a Lille és a Borussia Dortmund között, a másik két párharc viszont eléggé lefutottnak tűnik.
Atlético Madrid – Real Madrid
Az alakulatok eddig a BEK/BL történetében mindig az egyenes kieséses szakaszokban találkoztak, és többnyire a Real örülhetett, akárcsak a mostani párharc odavágóján, amikor 2:1-re nyertek. Ezáltal előnyből várhatják a visszavágót, ami elég kiélezettnek ígérkezik. Ami a keretek állapotát illeti, első ránézésre az Atlético lehet elégedettebb ebből a szempontból, de a képet érdemes egészben nézni.
Az Atlético részéről minden kulcsember bevethető lesz, de hiába van négy hiányzó is a Realnál, erre fel kellett tudni készülniük. Dani Carvajal, Eder Militao, valamint Jesus Vallejo már régóta nem játszottak sérüléseik miatt, tehát őket eddig is pótolnia kellett Carlo Ancelottinak. Az olasz edzőnek viszont jelenthet némi plusz gondot, hogy ebben a hónapban izomsérülés miatt Dani Ceballos is kidőlt a sorból.
🇦🇷 Alvarez
🇧🇷 Rodrygo🍿🍿🍿#UCL pic.twitter.com/N12Zfwg21k
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) March 12, 2025
„Még mindig álmodozhatunk a trófeáról. Idén egy kicsit bonyolultabb a helyzetünk, de az utolsó meccsig versenyben szeretnénk maradni” – mondta a keddi sajtótájékoztatón a Real Madrid vezetőedzője. „Inkább a sebességükre építenek, mint az összeszokottságra. Mi kollektívabbak vagyunk, tartjuk a labdát, és váltunk a magasabb és lassabb tempó között” – idézte az UEFA weboldala Diego Simeone, az Atlético edzőjének szavait. Az Opta Analyst szimulációiból pedig ezúttal az Atlético sikere jött ki többször, 38.9 százalékban, miközben a fogadóirodák is magas szorzókkal várják a meccset. Az Instant Casino közel adja az oddsokat: 2.52 a hazaiakra, 3.55 a döntetlenre, és 2.68 a Real sikerére. A továbbjutás esélyeit illetően viszont úgy látják, a címvédő megtarthatja előnyét a végéig: 1.33 rá a szorzó.
Lille – Borussia Dortmund
Bár a franciák sem gyengék, előzetesen a többség a Dortmund győzelmét várta. Pláne úgy, hogy a németek kezdhettek otthon, ám a dolgok másként alakultak. A BVB is egyetlen gólt rúgott az odavágón, akárcsak a Lille, tehát teljesen nyíl maradt a harc. Ami a formát illeti, mindkét csapat eléggé hullámzóan teljesített ebben a naptári évben, a BL-ben viszont a Lille járt jobban. Az alapszakaszt 16 ponttal hetedikként zárták, és bár csak egyetlen ponttal gyűjtöttek többet a Dortmundnál, ez már sokat ért. A németek 15 egységgel épphogy befértek a legjobb tízbe, ami viszont már azt jelentette, hogy a rájátszásra kényszerültek.
Ready for more? 😃#UCL pic.twitter.com/xmTR21K2TT
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) March 12, 2025
Onnan azonban 3:0-s összesítéssel ejtették ki a Sportingot, de azóta csak növekedett azoknak a száma, akiket nélkülözniük kell. Például a svéd Daniel Svenssont, aki az odavágón 83 percet volt pályán és jó értékeléseket kapott, de az Augsburg ellen megsérült a térde. „Az első szakasz kiegyenlített volt, szóval nagyon szoros lesz. A csapatomnak sokkal több tapasztalata van, és remélem, hogy ez lesz a különbség” – mondta a meccsről a Dortmund edzője, Niko Kovač. „100 százalékot kell nyújtanunk, nem 105-öt, mert különben megkockáztatjuk, hogy lelassulunk. Rajtunk múlik, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból” – vezette fel a találkozót Bruno Génésio, a Lille edzője. Az Opta szerint teljesen kiegyenlített meccsre számíthatunk. Náluk 36.8 százalékban jött ki a Lille, és 36.1 százalékban a Dortmund sikere. Ebből fakadóan nem meglepő, hogy az Instant Casino is magas, 2.76-os szorzót tett a franciák győzelmére. Amennyiben a Dortmund nyerne az 2.62-szeres pénzt jelenthet, a döntetlennél 3.25 volt a szorzó.
Arsenal – PSV Eindhoven
Bár mindenki tudta, hogy a londoniak jó formában vannak, a PSV sem volt igazán gyenge. Ebből a szempontból elég meglepő volt, hogy egy héttel ezelőtt az Ágyúsok idegenben hetet lőttek a hollandoknak. A PSV szépítő gólja is már három találat után jött, és tegyük hozzá, az is csak büntetőből. Teljes volt az összeomlás, noha ezt a statisztika nem teljesen támasztotta alá, egészen sokat próbálkozott a holland gárda.
🔴 𝗠𝗔𝗧𝗖𝗛𝘿𝘼𝙔 ⚪️
🆚 PSV
🕗 8pm (UK)
🏆 Champions League
🏟 Arsenal Stadium pic.twitter.com/YZxhzC32Qn— Arsenal (@Arsenal) March 12, 2025
Mindez még azért is volt fura, mert korábban a nyolcaddöntőért vivott csatában a Juventust ejtették ki. A hétvégi bajnokikon viszont a PSV hangolt jobban, 2:1-re nyertek a Heerenveen ellen, míg az Arsenal döntetlent ért el ment a Manchester Uniteddel szemben. Azok után viszont, hogy mennyire földbe döngölték ellenfelüket, az 1.44-es szorzó még hízelgő is az Arsenalra nézve. Gólokból most is sokat vár az Instant Casino, a 2,5-nél többre is csak 1.70-et adnak. Ha azonban a PSV legalább egy jó meccset összerakna, az első gólra való fogadás megérhet egy próbát. Amennyiben ezt a vendégek érik el, arra az említett iroda 3.51-es szorzót ad.
Aston Villa – Club Brugge
Érdekes ez a párosítás is, illetőleg itt azért még a belgáknak lehet némi reménye, bár komoly hajrá kellene ehhez. Az odavágón az Aston Villa 3:1-re nyert a Club Brugge ellen, amire mondhatnánk, hogy papírforma, de van valami, ami árnyalja a képet. A Club Brugge ugyanis az Európa-liga címvédőjével, az Atalantával játszott a 16 közé kerülésért. A belga együttes csak jobb gólkülönbséggel jutott odáig az utolsó továbbjutó helyen, az olaszok pedig kilencedikként zárták az alapszakaszt, egyértelműen utóbbi volt az esélyes. Mégis a Club Brugge ment tovább kettős győzelemmel (2:1 és 3:1), így az Aston Villa sem lehetett nyugodt. Tegyük hozzá az előző héti meccs is sokáig döntetlenre állt. A 82. percben előbb öngóllal jutottak előrébb az angolok, majd kaptak egy büntetőt, amit Marco Asensio értékesített.
It’s almost time for the showdown at Villa Park. 🕰️⚔️ #AVLCLU #UCL #PlayForUnforgettable
— Club Brugge KV (@ClubBrugge) March 12, 2025
Az Instant Casino ezúttal is az Aston Villa sikerével számol 1.75-ös szorzóval, a döntetlenre 3.85 az odds, és 4.50, ha nyernek a vendégek. „Az öltözőben érezhető, hogy még mindig megvan a hit. Könnyű lesz? Természetesen nem, de a futballban már láttuk, hogy minden lehetséges” – mondta Nick Hayen, a Club Brugge edzője. Természetesen a másik oldalon Unai Emery is elmondta véleményét. „Semmi sem változik. Ez a futball, bármi megtörténhet, és egy mérkőzés nagyon gyorsan megváltozhat” – mondta komoly arccal az Aston Villa trénere.