Habár a holland együttes jókora meglepetést okozott a Bajnokok Ligája alapszakaszában a Bayern München ellen, mégsem adnak nekik sok esélyt a rájátszásban. A nyolcaddöntőbe jutásért vívott párharcban ugyanis a Milannal kell szembenézniük, legutóbb azonban borult a papírforma. A Feyenoord 1:0-ra nyert, így az olaszoknak iparkodni kell majd kedden.
AC Milan – Feyenoord
A milánói gárda több neves csapathoz hasonlóan egyetlen ponttal maradt el a legjobb nyolctól az alapszakaszban. Így azonban nekik is futniuk kell egy plusz kört azért, hogy a nyolcaddöntőben szerepelhessenek. A sorsoláson a Feyenoordot kapták, ez a párosítás pedig elsőre aligha hozta lázba a semleges szurkolókat.
Ám a hollandok hiába végeztek a 19. helyen a Bajnokok Ligája alapszakaszában, többször is bizonyították, komolyan kell venni együttesüket. Erre a legjobb példát január vége felé szolgáltatták, akkor 3:0-ra nyertek a Bayern München ellen. A Milannál egyébként a téli átigazolási időszakot kihasználva több csere is lezajlott. Többek között kölcsönadták Alvaro Moratát, Davide Calabriát és Noah Okafort. Velük pedig csak néhány olyan nevet említettünk, akik elég sokat voltak pályán az utóbbi időben. Jöttek viszont olyanok, mint Kyle Walker a Manchester City csapatától, és Joao Felix a Chelsea kötelékéből, de a december végén érkező edzőről sem feledkezhetünk meg. Sergio Conceicao csak idén kezdett bele igazán a munkába, és egyelőre a hullámzó forma, valamint az eléggé formálódó csapat ellenére is pozitív mérleget mutathat fel.
All eyes on #MilanFeyenoord 👀#UCL #SempreMilan
Brought to you by @play_eFootball pic.twitter.com/Jw7EMeTtxY— AC Milan (@acmilan) February 16, 2025
Sokba került azonban az alapszakasz végén a Dinamo Zagreb elleni vereség, enélkül meglett volna az automatikus nyolcaddöntő. Szintén sokba került a Feyenoordnak, hogy a Lille 6:1-re győzött ellenük az előző szakasz zárásakor. Hiába tehát a Bayern elleni bravúr, ezzel a vereséggel, és mert a holland bajnokságban sem ment minden fényesen, a vezetőség úgy döntött, megvonja bizalmát Brian Priskétől. Helyét a tartalékcsapat edzője, Pascal Bosschaart vette át, aki rögtön nagy sikerrel nyitott.
Fordult a kocka
Az előzményekhez tegyünk hozzá egy fontos tényt: Santiago Gimenez már a Milan játékosa. Ő pedig éppen a Feyenoord csapatától érkezett. Ha tehát nem elég, hogy a tavaly nyáron érkezett edzőt kirúgták, még az egyik legértékesebb játékosuk is az ellenfélhez igazolt. A győzelemet viszont Igor Paixao találatával a Feyenoord húzta be, pedig a hazaiaknál még a hiányzók listája is hosszabb volt. A Milan egyébként elég rosszul sáfárkodott a helyzeteivel, és a kapusuk, Mike Maignan sem állt a helyzet magaslatán a gólnál. A sikerben viszont annak is nagy szerepe volt, hogy a Feyenoord inkább a kontrákra rendezkedett be. Ebben elég veszélyesek is voltak, miközben nagyszerűen szervezték meg a középpályán való védekezést.
🟥 This
⬜️ Is
⬛️ Us#feyacm • #UCL pic.twitter.com/gGGYNwRQPI— Feyenoord Rotterdam (@Feyenoord) February 13, 2025
Még mindig a Milan az esélyesebb
Érdemes megnézni a fogadóirodák szorzói mellett azt is, mit írnak az elemzők, és mit várnak a visszavágótól. Az AC Milan elég szorult helyzetbe került, ráadásul az odavágón nem igazán tudtak megoldást találni a gondjaikra. Ennek ellenére az Opta szuperszámítógépe 63 százalékban az olaszok rendes játékidőben elért sikerére számít. Emellett a szimulációk 50.2 százalékában jutottak tovább a milánóiak, egy győzelem pedig rég nem látott statisztikát eredményezhet. A legutóbbi három BL-meccsüket megnyerték a San Siróban, arra viszont 2007 december óta nem volt példa, hogy sorozatban négyszer diadalmaskodjanak.
A sérültek listája elég hosszú
Emerson Royal már a Dinamo Zagreb ellen sem játszhatott a Milanban izomsérülés miatt. Combjával való gondok okán Ruben Loftus-Cheek december óta nem bevethető, Alessandro Florenzi pedig az egész szezonban hiányzott. Ez a csapat viszont a fizikai állapotot tekintve jobban áll a Feyenoordnál. A hollandok részén Jordan Lotomba már decemberben sem játszhatott lábtörés miatt, de a nagyobb gondok februárban jöttek. Megsérült néhány hét alatt Justin Bijlow, Bart Nieuwkoop, Gernot Trauner, valamint még január végén Calvin Stengs is. Ami pedig a visszavágót illeti: jó esély van arra, hogy mindkét csapat a 4-2-3-1-es felállást választja.
Ebben az esetben a Milanban a Maignan, Walker, Gabbia, Pavlovic, Hernandez, Fofana, Reijnders, Pulisic, Felix, Leao, Gimenez tizenegyre számítunk. A Feyenoord esetében pedig a Wellenreuther, Read, Beelen, Hancko, Smal, Moder, Milambo, Moussa, Ivanusec, Paixao, Carranza csapat kezdhet. Az Instant Casino mindössze 1.42-vel adja a Milan győzelmét, 4.90-es szorzóval a döntetlent, míg a vendégek sikere 7.80-szoros pénzt fizet.