Négyen már ma negyeddöntősök lesznek a Bajnokok Ligájában, továbbjutás kapujában a Liverpool, Barcelona és a Bayern München is

Liverpool - PSG Bajnokok Ligája nyolcaddöntő - 2024/2025

Folytatódnak a nyolcaddöntők küzdelmei az UEFA Bajnokok Ligája 2024/2025-ös kiírásában. Kedden négy meccs visszavágója következik, amelyből kettő egészen kiélezett harcot hozhat, mégpedig magas szorzókkal. Lássuk, mire kell figyelni március 11-én.

Barcelona – Benfica

Ennek a párharcnak az odavágóját a katalánok nyerték meg, pedig Pau Cubarsi piros lapja miatt a 22. perctől emberhátrányban voltak. Még a statisztika is azt bizonyítja, hogy a Benficának jobb esélye lett volna a sikerre, mégis Raphina találata döntött a vendégek javára. Jelenleg viszont mindkét oldalon komoly hiányzókkal kell számolnia az edzőknek. A Barcelonánál Cubarsi mellett nem játszhat Andreas Christensen, és továbbra sem elérhető Marc Bernal, valamint Marc-Andre ter Stegen.

A Benfica oldaláról még több hiányzót látni. Alexander Bah, Manu Silva és Tiago Gouveia biztosan kimarad a buliból, ahogyan Angel Di Maria is. Alvaro Carreras szintén, de ő eltiltás miatt, míg Tomas Araujo a kérdéses játékosok listáján van. Visszakanyarodva egy picit a Barcelonához, Robert Lewandowski is pihentetve volt nemrég fizikai panaszok miatt, tehát lehet, ő sem lesz 100 százalékos. Az Instant Casino mégis csak 1.70-es szorzót tett arra, hogy betalál az este, azonban ne feledkezzünk meg Lamine Yamalról. Az ifjú csillag 11 gólnál jár a szezonban mindennel együtt, de 2025-ben ezeknek kicsit elapadt a forrása. Ha azonban magára találna, az 2.50-szeres pénzt jelentene. Ezúttal is megnéztük az Opta Analyst elemzését, amiben a Barca győzelmére 64.7 százalékos esélyt jósoltak. Ezzel összhangban az Instant Casino 1.39-es szorzót írt rájuk, a döntetlen 5.40-szeres pénzt fizet, a Benfica sikere 6.80-as oddsot jelentene.

Barcelona - Benfica - Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 2025 - Instant Casino

Liverpool – PSG

Már egy héttel ezelőtt is ez a meccs volt az egyik legfelkapottabb, ami annak is betudható, hogy az alakulatok hazájukban kimagaslóan jók ebben a szezonban. A párizsiak konkrétan még meccset sem vesztettek a Ligue 1 idei szezonjában és jókora előnyük van a riválisokkal szemben. Utóbbit a Liverpool is elmondhatja magáról a Premier League-ben, de nekik azért egy vereség már becsúszott a bajnokságban.

Ami viszont az európai versenyfutást illeti, itt jókora a különbség. Az angolok a tabella élén zártak az alapszakaszban, a franciák viszont csak a 15. helyen. Emiatt nekik a nyolcaddöntőért játszaniuk kellett egy párharcot, de a Brestet simán kiütötték. Az odavágón pedig egy hete pedig a PSG hiába volt agresszív és vált jobbá szinte minden mutatóban, a legvégén mégis a Liverpool nyert egyetlen góllal. Szoros meccset várnak az elemzők és a fogadóirodák. Az Opta csak 41.8 százalékot adott a Liverpool sikerére,igaz esélyesebbnek gondolják az angolokat. Ami pedig az Instant Casinót illeti, ők egy 2.34-es szorzót tettek rájuk. A döntetlen is jól fizet (3.90), míg a PSG győzelme 2.88-at ér rendes játékidőben.

 „Az a célunk, hogy nálunk legyen a labda, ez az alapunk, és onnan majd meglátjuk, hogyan alakul a játék” – idézte az UEFA weboldala a PSG edzője, Luis Enrique szavait. „Múlt szerdán elképesztőek voltak, és azt mondták, rosszul játszottunk. Úgy érzem, tudunk ennél jobbat is” – mondta el a Liverpool edzője, Arne Slot.

Liverpool - PSG - Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 2025 - Instant Casino

Leverkusen – Bayern München

Alighanem sokan voltak, akik ennél sokkal szorosabb csatát vártak a felek között. A párharc viszont egy 3:0-ra megnyert meccsel indult a Bayern München jóvoltából, amely így kényelmes előnyből várja a visszavágót. Az érdekesség, hogy ennek ellenére magasak a szorzók. A Leverkusen hazai pályán aratott győzelme a tét háromszorosát fizetné az Instant Casinónál, az ikszre 3.55 a szorzó, a vendégek sikere 2.28-re módosult. Az egyik legnagyobbat akkor szakíthatnak a fogadók, ha a Leverkusen továbbjutására tennének pénzt. Erre brutálisan magas, 12-szeres oddsot adnak.

Esélyük van, de tényleg kevés, főleg annak tükrében, hogy egyik legfontosabb emberük, Florian Wirtz megsérült a Werder Bremen elleni német bajnokin. Tegyük hozzá érzékeny veszteség érte a Bayern Münchent is. Kapusuk, Manuel Neuer ugyanis éppen a legutóbbi BL-meccsen sérült meg. Ennek oka pedig elég kellemetlen, mert a második találatot követő gólörömben szerzett izomrostszakadást.

„Meg akarjuk szerezni azt az eredményt, ami továbbjutáshoz vezet. Amikor játszunk egy meccset, úgy megyünk bele, hogy az a fő prioritás, meg akarjuk nyerni” – vezette fel a meccset a Bayern edzője, Vincent Kompany. Természetesen a túloldalról a másik mester, Xabi Alonso is megszólalt. Az edző többek között Wirtz sérüléséről is beszélt. „Itt a lehetőség, hogy megmutassuk, teljes csapat vagyunk, és hogy nélküle is nyerhetünk. Neki is fontos, hogy a BL-ben folytathassuk és hogy a szezonban még játszhasson a sorozatban”idézte szavait az UEFA honlapja.

Bayer Leverkusen - Bayern München - Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 2025 - Instant Casino

Inter – Feyenoord

Eléggé lefutottnak gondolják ezt a párharcot azok után, hogy egy héttel ezelőtt az Inter 2:0-ra nyert. Az Instant Casino is ebbe a sorba állt be, mivel az olaszok győzelmére csak 1.34 a szorzó, a döntetlenre már 5.20, a Feyenoordra 8.80-at tettek. Mondjuk abban az esetben, ha a hollandok meglepetést okoznak, valaki nagyon boldog lesz a fogadása miatt, ha rájuk teszi a pénzét.

Maradjunk azonban reálisak: az olaszok a legtöbb lényeges statisztikai mutatóban is egyértelműen jobbak voltak. A hollandoknak az adhat némi reményt, hogy otthon az Internél sem ment minden flottul. A Serie A-ban február végén csak egy góllal nyertek a most 12. helyen lévő Genoa ellen, a Napoli is ikszelt velük, majd múlt szombaton fordulatos meccsen épphogy győztek az utolsó helyen álló Monza ellen (3:2).

Erre edzőjük is utalt a minap: „Szombaton kaptunk egy emlékeztetőt, ez igaz. Minden mérkőzés nehéz, és mindig azt tapasztaljuk, hogy a csapatok jól szervezettek. Annak ellenére, hogy kettővel vezetünk, nem fogjuk magától értetődőnek venni a dolgokat, tisztán játszunk majd” – mondta Simone Inzaghi.  „Az a 4600 szurkoló, aki itt van velünk Milánóban, osztozik ebben a hitben. Ez egy nagy kihívás lesz. Számomra az a fontos, hogy hogyan mutatjuk meg magunkat, és hogyan megyünk neki”idézte az UEFA Robin van Persie, a Feyenoord trénerének szavait. 

Inter - Feyenoord - Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 2025 - Instant Casino

Tartalomjegyzék

Ez is érdekelhet...

Chelsea - PSG - klub-vb

Egy kérdés maradt a klub-vb-n: Chelsea vagy PSG?

Eljutottunk a klub-vb fináléjához, amit az idén tavasszal Konferencia-ligát nyert Chelsea vívja meg a Bajnokok Ligája trófeáját elhódító PSG-vel. A franciák fantasztikus formában vannak, a Real Madridot is padlóra küldték, de láttunk már tőlük hibát a tornán. Az angolok ráadásul szintén erősnek mutatkoztak és talán lesz valami váratlan a tarsolyukban. Chelsea – PSG Az előzmények

July 12, 2025

Szikora Tamás

Klub-vb PSG-Bayern – Real Madrid-Dortmund

Fantasztikus európai rangadók a klub-vb negyeddöntőjében

Az első két negyeddöntőt követően abszolút az európai élmezőnybe tartozó csapatok vívnak meg a legjobb négy közé jutásért a klub-vb-n. A párosítások már az ellenfelek korábbi egymás elleni összecsapásai okán is érdekesnek ígérkeznek. Még nyomósabb érv, hogy a PSG, Bayern München, Real Madrid, Borussia Dortmund négyesből mindegyik alakulat nagyon jó esélyekkel rendelkezik a világbajnoki címre.

July 05, 2025

Szikora Tamás

Fluminense-Al-Hilal - Palmeiras-Chelsea - klub-vb

Lesz európai csapat a klub-vb elődöntőjének felső ágán?

Helyi idő szerint két negyeddöntőt is július 4-én rendeznek, igaz ebből nálunk az egyik már átcsúszik a hajnali órákba. Az alsó ágon biztos, hogy csak európai csapatok lesznek a klub-vb elődöntőjében, a másik oldalon viszont kizárólag a Chelsea érkezhet az öreg kontinensről. Este a Fluminense és az Al-Hilal összecsapásával kezdünk, éjszaka pedig a Palmeiras a

July 03, 2025

Szikora Tamás