Manchester City – Liverpool: kulcsfontosságú rangadó jön a Premier League-ben

Liverpool - Alexander Arnold - Salah - Premier League X

Pár hónappal ezelőtt talán a bajnoki versenyfutás egyik legfontosabb meccseként tekintettünk volna erre a PL-találkozóra. A maga módján ez most is így van, de míg a Manchester City számára főként az a lényeg, hogy a dobogó közelében maradjanak, a Liverpool nem szeretne veszíteni előnyéből. A tabella éllovasa ugyanis az elmúlt hetekben szokatlan módon elkezdett pontokat bukni, és bár a City sokat javult, még mindig hullámzó formát mutatnak.

Manchester City – Liverpool

A manchesteri gárda az ősz végén és a tél nagyobb részében elképesztően sok sérüléssel küzdött. Ennek pedig megvan az utóhatása, mert a csapat fizikai állapota sem az igazi. Sokan azt is felhozták, hogy Pep Guardiola és a jelenlegi keret kapcsolata némileg már megfáradt, a felek pedig nem tudnak igazi pluszt hozzátenni a csapathoz. Ebben is lehet igazság, de azt nem állíthatjuk, hogy nincs potenciál a csapatban. Jelenleg is negyedikek a Premier League-ben, és a dobogó simán elérhető.

Nagyon szoros azonban a harc, így a bravúrokra is szükségük lenne. Legutóbb a Newcastle ellen például kihasználták, hogy az ellenfél formája ingadozni kezdett. Akkor négy góllal nyertek, ami némileg feledtette a közelmúlt csalódottságait. Az eddig történtek viszont nem jelentik azt, hogy a City teljesen esélytelenné válna a Liverpool ellen. Ugyan a legutóbbi találkozójuk során két góllal a rivális bizonyult jobbnak, a többek között Szoboszlai Dominikkel felálló együttes februárban nem találja önmagát.

Legutóbbi négy mérkőzésükből csak egyet nyertek meg. Ikszeltek az Aston Villa és az Everton csapataival, a Plymouth pedig óriási meglepetésre kiejtette őket az FA-kupából. Hiába volt tehát eddig elképesztően erős Arne Slot legénysége, úgy látszik a hatalmas terhelés negatív hatásai alól még ők sem tudnak kibújni.

Egyik edző sem lehet elégedett

A mérkőzést tehát még érdekesebbé teszi, hogy jelenleg mindkét együttesnél akadnak gondok. Ezen héten pedig a csapatok abszolút nem lehettek boldogok az elért eredményekkel. „Pep [Guardiola] vezetése alatt mindig azt várom a Citytől, hogy egy nagyszerű futballcsapat legyen. Már látom, hogy visszajönnek, láttátok a Newcastle elleni eredményüket” – idézte a Liverpool edzőjének szavait a BBC. Slot hozzátette, szenvedős meccsre számít, nehéz lesz a gólvonaltól messze tartaniuk az ellenfelet. Véleménye szerint Guardiola csapatainál a játékstílus mindig is hasonló volt, így a Bayern München és a Barcelona esetében is.

Ami pedig kollégáját illeti, Guardiola ezúttal egyik nyilatkozata alkalmával nem volt pesszimista. Inkább reálisan látta helyzetüket, és ennek megfelelő célokat tűzött ki csapatával. Elárulta, alapvetően azért dolgoznak, hogy a biztos BL-indulást elérjék a Premier League-ben. „Igen, természetesen ez a fő célom. Persze ott van az FA-kupa is, de a Bajnokok Ligájából már kiestünk, és 13 meccsünk van még a Premier League-ben, hogy a legjobb négy vagy öt között legyünk” – idézte őt a Liverpool Echo. 

Valami tényleg megváltozott

A statisztikák is egyértelműen arra utalnak, ha csak ideiglenesen is, de visszaesett a Liverpool intenzitása és formája. Ebben a szezonban mindössze négyszer fordult elő, hogy kevesebb lövést eresztettek el a kapu felé, mint az ellenfél. Ebből azonban két eset az utolsó három találkozón történt. Bár nyertek a Wolverhampton ellen, 10 lövésük volt, az ellenfélnek 16, az Everton pedig 10 lövést adott le, míg a Liverpool oldalán néggyel kevesebbet mutat a statisztika.

Ettől függetlenül még mindig veszélyesek, amit az Aston Villa ellen is bemutattak. Többek között emiatt is esélyesebbek, ám az Opta szimulációiból már csak 40.5 százalékban jöttek ki győztesen. A City sikerére 35 százalékot adtak, tehát szoros meccset várnak. Az elemzőcég egyébként cikkében felhívta arra is a figyelmet, hogy a manchesteriek részéről Nico González lehet az egyik kulcsa a győzelemnek.

González ugyanis 100 passzt adott le a Newcastle ellen, ami a második legtöbb passz, amit egy középpályás Premier League-bemutatkozásakor teljesített. Ő szinte biztosan a kezdőben lesz, így az Ederson, Lewis, Rúben Dias, Aké, Gvardiol, González, Gündogan, Savinho, Foden, Omar Marmoush, Haaland névsor esélyes lehet.

Ezzel szemben Arne Slot az Alisson Becker, Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson, Gravenberch, Mac Allister, Salah, Szoboszlai, Díaz, Diogo Jota tizenegyre szavazhat. Ejtsünk szót a szorzókról is, mert az Instant Casino magas oddsokat tett közzé. A Liverpoolt adják esélyesebbnek, de rájuk is 2.24 a szorzó, a City győzelmére 2.85, a döntetlenre 3.85 lett kiírva.

Manchester City - Liverpool - Premier League 2025 február - Instant Casino

Tartalomjegyzék

Ez is érdekelhet...

Real Madrid - Atlético Madrid - 2025 március - X

Szerdán teljessé válik a legjobb nyolc mezőnye a Bajnokok Ligájában, összecsap az Atlético és a Real is

A keddi játéknapon továbbjutott a Barcelona, az Inter, a Bayern München, valamint a PSG. Ma újabb négy együttes csatlakozik hozzájuk, így az este végére megtudjuk, kik játszanak a negyeddöntőben. A párosítások révén az már biztos, hogy egy madridi csapat biztosan ott lesz, közöttük pedig nyílt a harc. Akárcsak a Lille és a Borussia Dortmund között,

March 12, 2025

Szikora Tamás

Liverpool - PSG Bajnokok Ligája nyolcaddöntő - 2024/2025

Négyen már ma negyeddöntősök lesznek a Bajnokok Ligájában, továbbjutás kapujában a Liverpool, Barcelona és a Bayern München is

Folytatódnak a nyolcaddöntők küzdelmei az UEFA Bajnokok Ligája 2024/2025-ös kiírásában. Kedden négy meccs visszavágója következik, amelyből kettő egészen kiélezett harcot hozhat, mégpedig magas szorzókkal. Lássuk, mire kell figyelni március 11-én. Barcelona – Benfica Ennek a párharcnak az odavágóját a katalánok nyerték meg, pedig Pau Cubarsi piros lapja miatt a 22. perctől emberhátrányban voltak. Még a

March 11, 2025

Szikora Tamás

AS Roma - 2025 március - Európa-liga - X

Az Athletic Bilbao ellen folytatná feltámadását a Roma

Látván a bajnokságokban elfoglalt pozíciójukat, és az Európa-ligában nyújtott eddigi teljesítményt, inkább a spanyolok sikere lenne kézenfekvő. Az AS Roma viszont az elmúlt hetekben úgy tűnik, magára talált, a látottak pedig a bukmékereket is meggyőzték. Jelenleg az olaszokat adják kisebb szorzókkal, mi pedig összegeztük a legfontosabbakat. AS Roma – Athletic Bilbao A rómaiak biztosan nem

March 06, 2025

Szikora Tamás