Hivatalosan január 14-én veszi kezdetét a 2025-ös férfi kézilabda világbajnokság, amelyre ezúttal Horvátországban, Norvégiában, és Dániában kerül sor. A tornán jelen lesz az utóbbi időben egyre biztatóbb formát mutató magyar válogatott is. A csapat körül felfokozott a hangulat, nem titkolt remény, hogy egy bravúrral akár az elődöntőt is elcsípnék legjobbjaink. Ehhez viszont jó teljesítmény kell már a nyitányon is, melyre Észak-Macedónia ellen kerül sor.
Magyarország – Észak-Macedónia
A magyar női kézilabda válogatott Eb-bronza után most a férfi csapat érne el óriási eredményeket, mégpedig a világbajnokságon. Van mire alapozni, hiszen amióta Chema Rodríguez irányítja az alakulatot, szinte folyamatosan egyre feljebb léptünk a ranglétrán. 2023-ban vb-negyeddöntőig vezette a férfi válogatottat, ami a 2022-es Eb kudarca után hatalmas tett volt. Ezt követően a tavalyi Európa-bajnokságon az 5. helyen zártunk, majd bár az olimpián nem sikerült továbbjutni a csoportkörből, ott elképesztően nehéz ellenfeleket kaptunk.
Ennek ellenére sikerült olyan országokat megszorongatni, mint Norvégia, Dánia, vagy épp Franciaország. A jelenlegi vb-keretben szépen ötvöződik a generációváltással megérkezett sikerre éhes és tehetséges fiatalok, és a rutinos, sokat elért játékosok egyvelege. Mivel előbbi csoportjából már többen most is vezéregyéniségek tudnak lenni, ez jónak tűnik a jövőre, és erre a tornára nézve, miközben az idősebbek óriási plusz tehetnek a játékhoz. Hogy mást ne mondjunk, a kapusposzton Mikler Roland már utóbbi táborát erősíti, de kifejezetten jó formában van. A tapasztaltakkal együtt viszont még mindig 28 év felett van az átlagéletkor, ami a legmagasabb lesz ezen az eseményen.
The target is clear for 🇭🇺 Hungary: "We would like to surprise every opponent and make our supporters happy in January and February." What coach Rodríguez says, embodies the hope of all players and Hungarian handball fans 💪
Meet Hungary👉 https://t.co/ne2a809P4X#CRODENNOR2025 pic.twitter.com/AgdxomuvqJ
— International Handball Federation (@ihfhandball) December 13, 2024
Hozni kellene az első meccset
A 32 csapatot felvonultató tornán Magyarország a D-csoportba került. Itt sorrendben Észak-Macedóniával, Guineával, valamint Hollandiával kell megmérkőznie. A papírforma szerint az első kettő ellen nyernünk kellene, a hollandokkal pedig megvívhatnánk a csoportelsőségért. Ez annál is inkább fontos lenne, hogy minden csoportból hárman mennek tovább a középdöntőbe. Nem mindegy azonban, mennyi pontot sikerül összeszedni és magunkkal vinni a folytatásra. Az első ellenféllel elég régen találkozott válogatottunk, és a közös történelmet tekintve nem is túl sokszor. Vb-n például még sosem, ez lesz az első ilyen alkalom. Eb-n már négyszer is, legutóbb 2014-ben, de mindannyiszor nyerni tudtunk, akárcsak 2012-ben, akkor az olimpián jöttek szembe.
Mindkét ország az európai selejtezőkről jutott ki, a vb-kvalifikáció második körében pedig kiemeltként szerepeltek. Így csak egy oda-visszavágós párharcból kellett győztesen kijönni. A magyarok ezt Litvánia ellen sima kettős sikerrel abszolválták, Észak-Macedónia viszont nagyon megszenvedett a Ferörer-szigetek ellen, összesítésben 61:60-ra nyertek.Azóta egyértelműen a magyaroknak volt több dolga, viszont ősz végén mindkét csapat játszott Eb-selejtezőket, ami ad némi viszonyítási alapot. Magyarország megverte Szlovákiát 37-32-re, majd Finnországot idegenben 32-23-ra. Ezzel szemben következő ellenfelünk csak Észtország ellen nyert tétmecccsen mostanában (37-33), Litvániától viszont kikaptak (29-27).
Looking for inspiration, 🇲🇰 North Macedonia will travel to Croatia for their 7th straight WCh preliminary round 💪 The side have not been producing the desired results recently. Neverthless, there is always the chance to be better 🚀
More about them 👉 https://t.co/DvjoJxkxKA pic.twitter.com/KeRpCCN80O
— International Handball Federation (@ihfhandball) December 11, 2024
A felkészülés is nálunk sikerült jobban. Bár a náluk erősebb horvátokat megszorongatták az észak-macedónok, kikaptak tőlük kettő góllal. Ezzel szemben mi a szerbeket választottuk felkészülési partnerként az utazás előtt. Ebből egy döntetlen és egy győzelem lett a vége a mi javunkra, a két meccs pedig elviekben elérte célját. Egy olyan válogatottal játszhattunk, akik Észak-Macedóniához hasonlóan a balkáni stílust képviselik, másrészt több új taktikai elemmel is kísérletezhetett a magyar együttes.
Sima magyar győzelmet várnak a fogadóirodák
Bármelyik iroda kínálatát nézzük meg, mindenhol nagyon alacsony szorzót fogunk látni Chema Rodríguez együttese mellett. Az Instant Casino magyar győzelemre adot 1.08-as szorzója is már a magasabbak közé sorolható. Ellenfelünk sikere 9.50-szeres pénzt jelentene, az iksz pedig még meglepőbb volna a bukmékerek szerint. Erre 16-szoros szorzót tettek. Ilyen esetekben érdemes lehet gólszámra, vagy pedig hendikeppel fogadni. Az oddsok mindkét esetben kellően magasak lehetnek.