Férfi kézi-vb: Mikler nélkül futunk neki az Ausztria elleni vb-meccsnek

Magyarország - Franciaország - MKSZ

A Franciaország elleni középdöntős mérkőzés nem sikerült jól Magyarország számára, ám tudtuk előre, bravúr lett volna a győzelem. Az ott történtekből viszont sokat tanulhatunk, a negyeddöntő eléréséhez legfontosabb vb-meccsek pedig csak most következnek. Csütörtökön este Ausztria ellen kell bizonyítani a magyar együttesnek.

Magyarország – Ausztria

Két nappal ezelőtt a papírforma érvényesült. Franciaországot ugyan kétszer is megszorongattuk az előző esztendőben, a regnáló Európa-bajnok legutóbb megmutatta, miért is számít az egyik legnagyobb esélyesnek. A magyar válogatott már az első játékrészben nagy hátrányba került, és időbe telt rendezni a sorokat. A vége felé ez nagyjából sikerült, ahogyan a különbség minimalizálása is.

Az esetleges pontazonosságok, illetőleg ebből fakadóan a gólkülönbség fontossága miatt ez tényleg lényeges volt. A hét gólnyi távolság (30-37) már a vállalható kategóriát képviseli, de ezen nem kell agyalni, ha most két győzelem következik, és a többi meccsen sem lesznek meglepetések.

Ami ugyanis a csoport többi tagját illeti, következő ellenfelünk hozzánk hasonlóan nem tudott többet elérni egy döntetlennél az észak-macedónok ellen. Hollandia viszont megverte Katart a legutóbbi játéknapon, ugyanakkor számunkra is intő jel, hogy csak kevéssel, 38-37-re nyertek. Ők így elénk kerültek a tabellán 4 ponttal, mi pedig harmadikként állunk jelenleg 3 egységgel.

Ismét csere a keretben

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez már a franciák ellen is igyekezett kicsit forgatni a kereten, ezt pedig ezúttal is megtette. Most viszont sokak szemében váratlant húzott, hiszen csütörtökön reggel kiderült, Mikler Roland nem lesz ott az osztrákok ellen a pályán. Helyére Bartucz László lett nevezve Palasics Kristóf mellett ezen a poszton.

Bár legutóbb mindenki tudta, hogy meglepetés lenne, ha akárcsak elcsennénk egy pontot a franciák ellen, a kapitány mégis csalódott volt. A Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata során elmondta, a meccs nem azon ment el, hogy bevállaltuk a hét a hat elleni támadójátékot, továbbá az öt egyes védekezést. Főként a helyzetkihasználást okolta, hiszen hiába dolgoztuk ki a lehetőségeket, azokat zömében nem sikerült gólokra váltani. Az ellenfél pedig piszok gyors kézilabdát játszik, és a hibákat gyorsan megbüntették.

Elég csalódott volt, de úgy érzi Ausztria ellen a hatos falunk elég hatékony lehet hátul. Nem szabad azonban elfelejteni, bármilyen jól is alakult a tavalyi Eb, akkor az osztrákok legyőztek minket a középdöntőben (29–30). Bár az akkori tornával ellentétben most nem játszhat a kapunkba nyolc gólt süllyesztő Nikola Bilyk, és olyan balkezes átlövők is kimaradtak, mint Janko Bozovic vagy Boris Zivkovic, a támadójátékuk így is elég hatékony. Főleg emberelőnyben, védekezésnél pedig nagyon kemény játékot nyújtanak.

Ausztria a csoportkörben Kuvait ellen simán nyert (37-26), de ez elvárható volt. Katar ellen már azért ők is jobban megizzadtak, 28-26-ra győztek akkor, a franciáktól pedig 35-27-re kaptak ki. Ezt követően a negyeddöntőhöz fontos lett volna nekik a győzelem Észak-Macedónia ellen, ám az iksz miatt nehéz helyzetbe kerültek.

Hiába a múltbéli eredmények, magyar győzelmet várnak a fogadóirodák

Annak ellenére, hogy az osztrákok egészen jó formát mutattak, tavaly pedig a mi dolgunkat is megnehezítették, a bukmékerek nem sok jót jósolnak számukra. Chema Rodríguez együttesének annál inkább, mivel az elemzések alapján több mint 60 százalékos esélyt jósolnak a sikerre. A legtöbb sportfogadásra szakosodott oldal is magyar sikerrel számol, még az általában magasabb szorzókat kínáló platformok sem mentek 1.33 felé.

Ezúttal is átböngésztük az Instant Casino szorzóit, ahol Magyarország győzelme jelenleg 1.31-et ér, a döntetlenre 11.00 az odds, Ausztria sikerére pedig 4.90-et írtak ki. Ez talán túlzottan is elbizakodott várakozás, mert könnyű meccsre biztosan nem számíthatunk, azonban az alacsonyabb szorzók miatt a gólokra kiírt piacokon megéri jobban elgondolkodni.

Magyarország - Ausztria férfi kézilabda-vb - Instant Casino

Tartalomjegyzék

Ez is érdekelhet...

Magyar férfi kézilabda válogatott 2025 január - MKSZ

28 év után lehetne vb-elődöntős a magyar férfi kézilabda válogatott

Utoljára 1997-ben fordult elő, hogy Magyarország a legjobb 4 közé jutott a férfi kézilabda világbajnokságon. Ehhez persze egy elég nehéznek ígérkező meccsen kellene jobbnak bizonyulni a torna egyik házigazdája, Horvátország ellen. Nemzeti csapatukat nemcsak a zágrábi közönségtől várható hangulat tüzelheti fel, hanem az a tény is, hogy a horvát férfi kézilabda 2019 nem volt ilyen

January 29, 2025

Szikora Tamás

Magyarország férfi kézilabda-világbajnokság 2025 középdöntő - MKSZ

Katar ellen vívhatja ki a negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

Ausztria legyőzése, valamint a csoport többi meccsének alakulása jó sanszot dobott. Amennyiben a Chema Rodríguez vezette válogatottunk legyőzi Katart, biztosan ott lesz a legjobb nyolc között. A sorsolás is kedvezőnek tűnik, mert a középdöntő utolsó fordulójában papíron nekünk lesz a legkönnyebb dolgunk. Ugyanakkor láttuk már ezen a vb-n több alkalommal is, hogy Katar kifejezetten sok

January 24, 2025

Szikora Tamás

Magyarország - férfi kézilabda-vb 2025 - MKSZ

Férfi kézilabda-vb: vajon sikerül a bravúr Magyarországnak?

A világ egyik legerősebb válogatottjával hozta össze a sors a magyar nemzeti együttest. A középdöntőben jó esélyekkel indulunk, mert sikerült 3 pontot magunkkal vinni, de a negyeddöntő felé a legkomolyabb lépést ma este tehetjük az Eb-címvédő Franciaország ellen. Magyarország – Franciaország A kezdeti sokk után a középdöntőre kifejezetten jó pozícióba került a magyar férfi kézilabda

January 21, 2025

Szikora Tamás