Lesz európai csapat a klub-vb elődöntőjének felső ágán?

Fluminense-Al-Hilal - Palmeiras-Chelsea - klub-vb

Helyi idő szerint két negyeddöntőt is július 4-én rendeznek, igaz ebből nálunk az egyik már átcsúszik a hajnali órákba. Az alsó ágon biztos, hogy csak európai csapatok lesznek a klub-vb elődöntőjében, a másik oldalon viszont kizárólag a Chelsea érkezhet az öreg kontinensről. Este a Fluminense és az Al-Hilal összecsapásával kezdünk, éjszaka pedig a Palmeiras a Chelsea-vel küzd meg a negyeddöntőben.

Fluminense – Al-Hilal

Már a csoportkörben is látszott, hogy van spiritusz a két együttesben, de amikor kiderült, kikkel találkoznak a nyolcaddöntőben, a többség nem adott nekik sok esélyt. Még a fogadóirodák sem, majd jött a klub-vb két óriási meglepetése. A brazil Fluminense nagyszerűen játszott és 2:0-val hazaküldte az Intert. Ezt követően láthattuk a Manchester City és az Al-Hilal meccsét, ahol a többség az angolok sikerét várta. Ehhez képest a szaúdi klub végig meccsben volt, a felek pedig hosszabbításra vitték a dolgot, majd az Al-Hilal bizonyult jobbnak.

A játékosoknak személyesen is érzelmes pillanatokat okoztak a sikerek. „Szerintem, nagyon jól teljesítettünk a tornán. Nem könnyű európai csapatokkal harcolni, de számunkra más a motiváció. Nagyon büszke vagyok a csapatomra és magamra, mert tíz nappal ezelőtt combhajlítósérülésem volt”idézte a FIFA Thiago Silva, a Fluminense csapatkapitányának szavait. A weboldalon a City ellen két gólt szerző Marcos Leonardót is idézték. „Nehéz időszakon mentem keresztül az elmúlt két hónapban. Édesanyám 70 napot töltött az intenzív osztályon. Ma már jól van, hála Istennek. Amikor azt a két gólt szereztem, rá gondoltam, hogy végig tudta nézni a meccset” – fejtette ki az Al-Hilal játékosa.

Stabilitást adó emberek maradhatnak ki

A FIFA előzetesében a Fluminense esetében a Fabio; Samuel Xavier, Thiago Silva, Freytes, Fuentes; Martinelli, Hercules; Arias, Nonato, Canobbio; Cano kezdőre tippelt. Az Al-Hilalnál pedig a Bounou; Joao Cancelo, Al-Harbi, Koulibaly, Renan Lodi; Nasser Al-Dawsari, Ruben Neves, Milinkovic-Savic; Malcom, Marcos Leonardo, Kanno névsort osztották meg. A brazilok oldalán eltiltás miatt biztosan kimarad Rene, míg Martinelli a kérdésesek listáján van. Mindketten általában 6.9 körüli értékeléseket kaptak eddig a klub-vb-n. Van viszont fontos hiányzó az Al-Hilalnál is, mert a csapatkapitány Salem Al Dawsari combizomprobléma miatt a folytatásra kiesett.

„Bizonyítottuk, hogy határozottak vagyunk és van tartásunk. A pályán kívül anyagi tekintetben nem tudunk versenyezni, de a pályán 11 játszik 11 ellen. Ennyi!”utalt a nyolcaddöntő előzetes esélyeire a Fluminense edzője, Renato Gaucho. „Az eredmény kulcsa a játékosok voltak, a szív, amit a pályára tettek. Valami rendkívüli dolgot kellett tennünk, mert tudtuk, milyen jó a Manchester City, tudtuk, hogy oxigén nélkül kell megmászni a Mount Everestet, nagyszerűek voltunk. Guardiola a világ legjobb edzője, de mindent megtettünk, megérdemeltük az eredményt”mondta az Al-Hilal vezetőedzője, Simone Inzaghi.

Fluminense - Al-Hilal - klub-vb - TG Casino

Időpont Július 4., 21:00
Helyszín Camping World Stadium
Ajánlott fogadóiroda TG Casino
Szorzók Fluminense: 2.68 / Döntetlen: 3.30 / Al-Hilal: 2.48
Kalkulációk az Opta adatai alapján Fluminense: 25.6% / Döntetlen: 24.5% / Al-Hilal: 50%
Kalkulációk a továbbjutásra az FMD szerint Fluminense: 58% / Al-Hilal: 42%

Palmeiras – Chelsea

Négy európai csapat van az alsó ágon, így kettő ebből biztosan ott lesz a klub-vb elődöntőjében. Ahhoz, hogy a legjobb négyben három európai klub jelen legyen, a Chelsea-nek kell kiharcolni a továbbjutást. Bár az Enzo Maresca vezette csapat hosszabbítás után elintézte 4:1-re a Benficát, brazil ellenfelüket sem vehetik félvállról. Annak ellenére sem, hogy a Palmeiras nem egy nagy esélyest ejtett ki, hanem egy másik brazil csapatot, a Botafogót.

A feleknek nem volt könnyű dolga, hiszen óriási hőségben rendezték a meccset, ami ráadásul hosszabbításba torkollott. A ráadás végül a Palmeiras sikerét hozta Paulinho góljával. Előnyüket még úgy is sikerült megtartani, hogy az utolsó percekre emberhátrányba kerültek, piros lapja miatt Gustavo Gomez kihagyja a negyeddöntőt. Helyzetüket a nem éppen gyengének tűnő Chelsea ellen nem segíti, hogy Joaquin Piquerez szintén eltiltását tölti majd sárga lapok miatt, Murilo pedig megsérült. Teljesen viszont a londoniak sem lehetnek nyugodtak. Moises Caicedo sem játszhat eltiltás miatt, Benoit Badiashile szereplése kérdésessé vált. Annak viszont örülhetnek, hogy Nicolas Jacksonra ismét számíthatnak.

Meglepő számok jöttek ki

Az általunk ezúttal megvizsgált fogadóiroda egymáshoz közeli szorzókat adott a csapatokra, és egyik sem alacsony. Az Opta a Chelsea sikerére 64.8 százalékot adott, de ezzel szemben a Football Meets Data csak 59-et írt az angolok továbbjutására. Érdekes, de a fentebb taglalt negyeddöntő esetén is ellentétes dolgok jöttek ki az elemzőktől.

„Nagyon boldog vagyok, mert a legjobb nyolc között vagyunk ebben a fantasztikus versenyben”mondta Enzo Maresca, majd kifejtette, szerinte a nyolcaadöntőben az elmúlt két hónap egyik legjobb teljesítményét nyújtották. „Soha ne add fel!” kezdte a Palmeiras edzője, Abel Ferreira. „Szeretnék köszönetet mondani a játékosaimnak minden erőfeszítésükért. Csodálatos mérkőzést játszottunk a Botafogo ellen. Amikor szükségünk volt rá és eggyel kevesebben voltunk, együtt küzdöttünk. Megérdemeltük, mert sokat dolgozunk” – tette hozzá.

Palmeiras - Chelsea - klub-vb - TG Casino

Időpont Július 5., 03:00
Helyszín Lincoln Financial Field
Ajánlott fogadóiroda TG Casino
Szorzók Palmeiras: 3.55 / Döntetlen: 3.30 / Chelsea: 2.06
Kalkulációk (az Opta adatai alapján) Palmeiras: 15.3% / Döntetlen: 19.9% / Chelsea: 64.8%
Kalkulációk a továbbjutásra az FMD szerint Palmeiras: 41% / Chelsea: 59%

Tartalomjegyzék

Ez is érdekelhet...

Chelsea - PSG - klub-vb

Egy kérdés maradt a klub-vb-n: Chelsea vagy PSG?

Eljutottunk a klub-vb fináléjához, amit az idén tavasszal Konferencia-ligát nyert Chelsea vívja meg a Bajnokok Ligája trófeáját elhódító PSG-vel. A franciák fantasztikus formában vannak, a Real Madridot is padlóra küldték, de láttunk már tőlük hibát a tornán. Az angolok ráadásul szintén erősnek mutatkoztak és talán lesz valami váratlan a tarsolyukban. Chelsea – PSG Az előzmények

July 12, 2025

Szikora Tamás

Klub-vb PSG-Bayern – Real Madrid-Dortmund

Fantasztikus európai rangadók a klub-vb negyeddöntőjében

Az első két negyeddöntőt követően abszolút az európai élmezőnybe tartozó csapatok vívnak meg a legjobb négy közé jutásért a klub-vb-n. A párosítások már az ellenfelek korábbi egymás elleni összecsapásai okán is érdekesnek ígérkeznek. Még nyomósabb érv, hogy a PSG, Bayern München, Real Madrid, Borussia Dortmund négyesből mindegyik alakulat nagyon jó esélyekkel rendelkezik a világbajnoki címre.

July 05, 2025

Szikora Tamás

FIFA klub-vb - Lionel Messi - FIFA official-x

Mire megy Messi és Suárez a BL címvédője ellen a klub-vb-n?

Sok izgalmas párosítás alakult ki a klub-vb nyolcaddöntőjében, ugyanakkor a leginkább várt meccs egyértelműen az PSG és az Inter Miami összecsapása. A legjobb 16 között viszont nemcsak azt láthatjuk, hogy a Lionel Messi és Luis Suárez fémjelezte csapat mire megy a BL idei győztese ellen. Kicsivel később a Flamengo a Bayern München ellen próbálhatja meg

June 28, 2025

Szikora Tamás