Ausztria legyőzése, valamint a csoport többi meccsének alakulása jó sanszot dobott. Amennyiben a Chema Rodríguez vezette válogatottunk legyőzi Katart, biztosan ott lesz a legjobb nyolc között. A sorsolás is kedvezőnek tűnik, mert a középdöntő utolsó fordulójában papíron nekünk lesz a legkönnyebb dolgunk. Ugyanakkor láttuk már ezen a vb-n több alkalommal is, hogy Katar kifejezetten sok borsot tört az ellenfelek orra alá.
Katar – Magyarország
Következő ellenfelünk a csoportkörben a C-jelű négyesben volt, ahol Franciaország, Ausztria, illetőleg Kuvait ellen kellett helytállni. A franciák hozták a kötelezőt, nyolc góllal bizonyultak jobbnak, az osztrákok dolgát viszont megnehezítették. Velük nekünk is meggyűlt a bajunk a második középdöntős meccsünkön, ami hamar megmutatta, őket sem szabad leírni. Ugyanakkor ennek ellenére a katariak Kuvait ellen nem produkáltak kiemelkedő játékot.
Persze nyertek, így elérték a középdöntőt, de a franciák és az osztrákok is nagyon simán győztek velük szemben, Katar viszont csak három góllal. A középdöntőben aztán mondhatni visszaálltak a jó irányba, mert Hollandia és a meglepően jól teljesítő Észak-Macedónia is nagyot küzdött a győzelemért. Előbbi egy nagyon kiélezett találkozón aratott 38-37-es sikert, az észak-macedónok azonban simábban, 39-34-re nyertek.
Main Round Group I delivered its quarter-finalists: 🇩🇰 Denmark and 🇩🇪 Germany 🙌 🇫🇷 France top the Main Round Group II, with the last spot to the knock-outs being decided on the last day 🔥 Rankings ⬇️#CRODENNOR2025 #inspiredbyhandball
Match reviews 👉 https://t.co/sPrduTMdpB pic.twitter.com/vHvBTybhQz
— International Handball Federation (@ihfhandball) January 23, 2025
Így juthatunk be a negyeddöntőbe
Bár más irányítása alatt, de 2022-ben volt egy komolyabb hullámvölgy, előtte viszont 2021-ben is eljutott nemzeti együttesünk a nyolc közé. Ez pedig már Chema Rodríguez kapitánysága alatt is összejött 2023-ban, tehát vele másodszor, egyébként sorozatban harmadik alkalommal sikerülhetne ez.
Az ilyen periódusok a világbajnokságokon nem szokatlanok magyar részről, de sajnos elég ritkák. Eddig ugyanis két ízben fordult elő, hogy zsinórban legalább háromszor a legjobb nyolc helyezett között rangsorolják hazánkat. Először 1964 és 1974 között volt négy vb, amelyen háromszor is nyolcadik helyen végeztünk, majd egyszer a hetedik pozícióban.
Ezt követően legközelebb 2009 és 2013 között szerepeltünk hasonlóan jól, akkor a hatodik, hetedik, nyolcadik helyek jöttek össze. A jelenlegi lebonyolítást tekintve viszont még nem volt arra példa, hogy háromszor is meglegyen minimum a negyeddöntő. Ehhez a legegyszerűbb út, ha nyerünk Katar ellen. Megfelelhet még a döntetlen is, de akkor azért kell szurkolni, hogy Észak-Macedónia véletlenül se érjen el meglepetésszerű sikert Franciaország ellen.
Mivel velük ikszeltünk a csoportkörben, a gólkülönbség pedig mindkét oldalt nullás, egy győzelemmel ők kerülnének jobb pozícióba. Hollandia pedig még ekkor sem kerülne elénk, hiába nyernének Ausztria ellen, mert az egymás elleni eredmény nekünk kedvez. Nekik csak akkor lehet esélyük, ha kikapunk, míg Ausztria és Katar már biztosan nem lehet negyeddöntős.
Nem bízhatjuk el magunkat
A következő találkozó biztosan nem lesz sétagalopp. Hiába képvisel jóval nagyobb játékerőt és minőséget a magyar férfi válogatott, a Hollandia, valamint Észak-Macedónia elleni találkozók is megmutatták, Katar képes a meglepetésre. Csapatukat az idei évtől irányítja kapitányként a montenegrói Veselin Vujović, a válogatottjukat pedig az előző évtizedben sokat kritizálták a honosítások miatt.
Ez azóta változott, egyre több helyi kap lehetőséget, de még most is eléggé vegyes a kép. Ázsia-bajnokságokon verhetetlenek, 2014 óra sorozatban hatszor nyerték meg a kontinestornát. Vb-re 2003 óta majdnem mindig kijutottak, de nem sok dolgot értek el 2015-ig. Akkor azonban a hazai rendezésű világversenyen elképesztő módon a döntőig jutottak, végül ezüstérmesek lettek. Azóta kétszer érték el a negyeddöntőt, 2023-ban viszont nagyon visszaestek, és most sem lesznek a nyolc között.
Egy fogadóiroda sem ad túl nagy sanszot a katariaknak ezúttal, az Instant Casino például 12-szeres pénzt fizetne, ha mégis nyernének, de a döntetlenre is 18.00-t írtak. A magyar győzelemre pedig 1.09-et, szóval ezúttal is a hendikep, a gólszámok, esetleg a félidős eredmények lehetnek a jobb piacok.