Jön a BL egyik legjobban várt ütközete a Manchester City és a Real Madrid között – tippek, esélyek

Manchester City - Real Madrid Bajnokok Ligája playoff 2025

Lehet szeretni, vagy akár panaszkodni is a BL új formátumára, de az biztos, hogy rengeteg drámát hozott elő. A nyolcaddöntőért vívott csatában például a címvédő Real Madrid a 2023-ban győztes Manchester City ellen kénytelen játszani egy párharcot.

Manchester City – Real Madrid

Egy ilyen párosításra önmagában is felcsillan a szurkolók szeme, főleg egy olyan félév után, amit ez a két csapat produkált. Az ősszel sérülések sújtották mindkét együttest, ami a bajnokságban is rányomta bélyegét a teljesítményükre. A madridiak számára talán a Barcelona elleni 0:4 fájt a legjobban, ám ez még csak a lejtő eleje volt.

Később a BL-ben kikaptak a Milántól, és a Liverpool sem kegyelmezett nekik. Becsúsztak a bajnokságban hibák gyengébb együttesek ellen is, majd amikor kezdtek sínre kerülni a dolgok, a katalán rivális ismét lecsapott. A Spanyol Szuperkupa fináléjában a Barcelona 5:2-re nyert, és bár február elején az Espanyol ellen is kikaptak, jóval kevésbé panaszkodhatnak. Elvégre a Barcelona is elegendő hibát vétett, így időközben a La Liga élére került a Real, mi több, a városi rivális Atletico ellen is összehoztak pár napja egy döntetlent. A csapat állapota sokkal biztatóbb, mint pár hónapja, ez pedig hellyel-közzel igaz a Manchester Cityre is.

Bár Madridban nehéz dolga volt Carlo Ancelottinak, kollégája a Citynél sosem látott mélypontra került. Pep Guardiola zsenije sem segített akkor, amikor rengeteg alapember megsérült és a keret hihetetlenül rossz állapotba került. Bár azóta valamelyest összekapták magukat, a formájuk meg sem közelíti azt, amit az utóbbi években láttunk.

Nemrég az Arsenal páholta el őket elég csúnyán (5:2), és nem sok hiányzott ahhoz, hogy megégjenek az FA-Kupában. Igaz ott a Liverpool is botlott nemrég, de a City számára ez már a sokadik hiba lehetett volna. Eleve egy öngóllal nyitottak a harmadosztályú Leyton Orient ellen, majd nagy munkával sikerült csak fordítani a 79. percben.

Stresszesek a trénerek

A Real Madrid a BL-ben a 11. pozícióban zárta az alapszakaszt. Nagyon szoros volt a verseny, mindössze 1 pont hiányzott ahhoz, hogy máris a legjobb nyolc közé kerüljenek. Ebben az esetben automatikusan nyolccaddöntőben lettek volna, így viszont most játszaniuk kell ezért. Arról azonban már nem ők tehetnek, hogy a sorsolásnál a mindössze 22. helyen végző Manchester City nem volt a kiemeltek között.

A vezetőedzők számára egy nagyon nehéz szezonban ez most újabb kihívást jelent. „Azért játsszuk a második meccset idegenben, mert nem voltunk jók a csoportkörben – ha a 22. helyen végzel, nem kérhetsz szívességet” – idézte a City hivatalos oldala Guardiola szavait.

Ancelotti viszont arról beszélt nemrégiben, mennyire nem szeret Guardiola csapata ellen játszani, és esélyesebbnek véli őket. „A City nagyobb eséllyel rendelkezik arra, hogy megnyerje a BL-t, ez az igazság. Nem szeretünk a City ellen játszani, de ha ellenük kell, akkor megtesszük, ahogyan az előző években is történt” – olvasható az Eurosport cikkében. 

Közel vannak egymáshoz a szorzók

Az Instant Casino 2.30-szoros oddsot tett a Manchester City mellé. A döntetlen 3.90-szeres pénzt jelentene, míg a Real Madrid kedd esti győzelme 2.90-es szorzót ér. Ezzel nagyjából összhangban van az Opta szimulációja is. A 10 ezer szimulációból 42.7 százalékban a City, 33 százalékban pedig a Real sikere jött ki.

Bár amúgy is lényeges áttekinteni egy meccs előtt, milyen állapotban vannak a keretek, ez itt hatványozottan igaz. Az angol együttesnél a kétséges pályára lépők listáján van Oscar Bobb, Nathan Ake, Jeremy Doku, Ederson, és Nico Gonzalez. Ancelottinak a túloldalt Lucas Vazquez nem bevethető a combhajlítója miatt, így ő is kiesik a képből Antonio Rüdiger, Dani Carvajal, Eder Militao és David Alaba mellett.

Manchester City - Real Madrid Bajnokok Ligája rájátszás 2025 február - Instant Casino

Mindkét oldalon a 4-2-3-1-es felállást várja az Opta. A hazaiaknál az Ortega, Nunes, Akanji, Stones, Gvardiol, Kovacic, Gündogan, Bernardo Silva, De Bruyne, Foden, Haaland kezdővel. Ami pedig a vendégek oldalát illeti, ott a Courtois, Valverde, Raúl Asencio, Tchouaméni, Mendy, Camavinga, Dani Ceballos, Rodrygo, Bellingham, Vinícius Junior, Mbappé csapat kezdhet.

Tartalomjegyzék

Ez is érdekelhet...

Chelsea - PSG - klub-vb

Egy kérdés maradt a klub-vb-n: Chelsea vagy PSG?

Eljutottunk a klub-vb fináléjához, amit az idén tavasszal Konferencia-ligát nyert Chelsea vívja meg a Bajnokok Ligája trófeáját elhódító PSG-vel. A franciák fantasztikus formában vannak, a Real Madridot is padlóra küldték, de láttunk már tőlük hibát a tornán. Az angolok ráadásul szintén erősnek mutatkoztak és talán lesz valami váratlan a tarsolyukban. Chelsea – PSG Az előzmények

July 12, 2025

Szikora Tamás

Klub-vb PSG-Bayern – Real Madrid-Dortmund

Fantasztikus európai rangadók a klub-vb negyeddöntőjében

Az első két negyeddöntőt követően abszolút az európai élmezőnybe tartozó csapatok vívnak meg a legjobb négy közé jutásért a klub-vb-n. A párosítások már az ellenfelek korábbi egymás elleni összecsapásai okán is érdekesnek ígérkeznek. Még nyomósabb érv, hogy a PSG, Bayern München, Real Madrid, Borussia Dortmund négyesből mindegyik alakulat nagyon jó esélyekkel rendelkezik a világbajnoki címre.

July 05, 2025

Szikora Tamás

Fluminense-Al-Hilal - Palmeiras-Chelsea - klub-vb

Lesz európai csapat a klub-vb elődöntőjének felső ágán?

Helyi idő szerint két negyeddöntőt is július 4-én rendeznek, igaz ebből nálunk az egyik már átcsúszik a hajnali órákba. Az alsó ágon biztos, hogy csak európai csapatok lesznek a klub-vb elődöntőjében, a másik oldalon viszont kizárólag a Chelsea érkezhet az öreg kontinensről. Este a Fluminense és az Al-Hilal összecsapásával kezdünk, éjszaka pedig a Palmeiras a

July 03, 2025

Szikora Tamás