Idegenben kevés esélyt adnak a Fradinak a Plzen ellen

FTC - Európa-liga 2025 - UEFA - X

A bajnokságban eléggé szenved a Ferencváros, de az Európa-ligában jóval magasabb szinten teljesítenek. Erre bizonyíték volt az AZ Alkmaar elleni győzelem, a nyolcaddöntőért vívott párharc első felvonásán pedig a Viktoria Plzen ellen is nyertek. Ez komoly fegyvertény a visszavágó előtt, az elemzők és a fogadóirodák viszont inkább várnak hazai győzelmet vagy döntetlent, mintsem a Fradi újabb sikerét.

Viktoria Plzen – Ferencváros

Egy héttel ezelőtt a magyar csapatot hozták favoritnak a bukmékerek, ám akkor is elég magasan voltak a szorzók. Ez persze érthető volt, Robbie Keane még nem régóta van a csapat élén, melynek fizikai állapota sem tökéletes. És míg az OTP Bank Ligában kifejezetten visszaesett az FTC teljesítménye, az európai színtéren teljesen más arcukat mutatják. Eközben viszont kiesett a képből az elsőszámú kapus, Dibusz Dénes, akit Varga Ádám helyettesített volna, ám drámai módon ő épp a Plzen elleni meccs előtt sérült meg. Ráadásul a bemelegítés során, így nagy terhet tettek a Magyrországra nemrégiben hazatérő Gróf Dávidra. Neki ezt megelőzően nem volt sok lehetősége összecsiszolódni a csapattal, de állta a sarat, a Fradi pedig 1:0-ra nyert, mégpedig Abu Fani góljával.

Alapvetően a hazaiak irányították a meccset, persze voltak neccesebb pillanatok. Akár az előny megduplázása is benne volt, végül maradt az egy gólnyi előny, ami fontos, de veszélyes is egyben. Főleg úgy, hogy eltiltása miatt Varga Barnabás sem lehet majd ott a pályán. Idegenben ez még nagyobb hátrányt jelenthet, miközben a legutóbbi bajnokin kikaptak két góllal a Pakstól. A vereség főként azért lehetett számukra bosszantó, mert borzasztóan sok helyzetük maradt ki. Ami viszont a cseh együttest illeti, ugyan az EL-ben hátrányból várják a folytatást, bajnokságukban nyertek az előző hétvégén a Teplice ellen.

Komolyan készül a Plzen

A cseh alakulatnál is tudják, mekkora a tét. Számukra a továbbjutás egyértelmű előrelépés lenne. Ez esetben ugyanis elmondhatnák magukról, hogy zsinórban kétszer is képesek voltak ezt elérni valamelyik európai kupában. Tavaly tavasszal a Konferencia Liga negyeddöntőjében szerepeltek, míg előtte a nyolcaddöntőben a Servette FC csapatát ejtették ki. „A támadójátékunk nem volt elég hatékony a budapesti összecsapáson, ezen mindenképpen változtatnunk kell, az elmúlt napokban sokat gyakoroltuk a követendő taktikát. A védekezésünket is sok kritika érte az elmúlt időszakban, ezen a téren is előre kell lépnünk” idézte a Nemzeti Sport a Plzen edzője, Miroslav Koubek szavait.

Fontos lenne viszont a Fradi számára is a továbbjutás. Hiába szerepel 2019 ősze óta minden szezonban egy európai kupa főtábláján a csapat, az egyenes kieséses szakaszból egyszer sem mentek tovább ebben az évtizedben. Arra sem volt példa, hogy meccset nyerjenek, Keane irányítása alatt viszont múlt csütörtökön ez is megadatott. „A Plzen valószínűleg támadóbban fog fellépni, mint az első találkozón, nyilván ez az összeállítástól is függ majd, több forgatókönyvre is fel kell készülnünk. A holnapi összecsapás sorsdöntő lesz, kemény, fizikális mérkőzésre számítok, de a játékosaink készen állnak a megmérettetésre” mondta el a Ferencváros vezetőedzője a meccset felvezető sajtótájékoztatón.

Nagy különbségre számítanak, de valóban így lesz?

Ha azokból a gondokból indulunk ki, amit a magyar bajnokságban látni, sajnos megalapozott a dolog. Ugyanakkor az EL-ben egészen más a Fradit látni, amit Keane vezérletével már a legutóbbi két európai kupameccsen is megmutattak. Varga Barnabás és Dibusz Dénes hiánya is sokat nyomhat a latban az elemzők részéről, mert nélkülük egészen más a csapat. Abban mi sem kételkedünk, hogy az FTC aligha viszi végig a párharcot kapott gól nélkül, abban viszont már igen, hogy nagy lenne a különbség. Az Opta szimulációiból 53.2 százalékban a Plzen, 22.8 százalékban a magyar csapat jött ki győztesen, 23.9 százalékban pedig döntetlen született. Utóbbira az Instant Casino magas, de nem kiugróan nagy szorzót tett. Erre 3.90-et tettek, a Plzen győzelmére 1.66-ot, a vendégek sikerére viszont 5.60-at.

Viktoria Plzen - Ferencváros - Európa-liga rájátszás - Instant Casino

Ám más a helyzet a továbbjutást illetően. Itt az Instant Casino a Ferencvárost látja esélyesebbnek. Náluk a Gróf, Makreckis, Gartenmann, Cisse, Raul Gustavo, Zachariassen, Romao, Abu Fani, Ben Romdhane, Saldanha, Civic kezdő lehet valószínű. A Plzennél pedig a Jedlicka; Dweh, Markovic, Jemelka; Havel, Cerv, Kalvach, Sulc, Cadu; Vydra, Adu névsor sem lenne meglepetés. A hazaiak részéről egyébként előnyt jelenthet, hogy Svetozar Markovic visszatérhet, és Daniel Vasulin is újra bevethető lesz. A teljes képhez hozzátartozik, hogy több kulcsembert pihentetett hétvégén Koubek. Meglátjuk ez mennyi tesz hozzá játékukhoz csütörtökön.

Tartalomjegyzék

Ez is érdekelhet...

Chelsea - PSG - klub-vb

Egy kérdés maradt a klub-vb-n: Chelsea vagy PSG?

Eljutottunk a klub-vb fináléjához, amit az idén tavasszal Konferencia-ligát nyert Chelsea vívja meg a Bajnokok Ligája trófeáját elhódító PSG-vel. A franciák fantasztikus formában vannak, a Real Madridot is padlóra küldték, de láttunk már tőlük hibát a tornán. Az angolok ráadásul szintén erősnek mutatkoztak és talán lesz valami váratlan a tarsolyukban. Chelsea – PSG Az előzmények

July 12, 2025

Szikora Tamás

Klub-vb PSG-Bayern – Real Madrid-Dortmund

Fantasztikus európai rangadók a klub-vb negyeddöntőjében

Az első két negyeddöntőt követően abszolút az európai élmezőnybe tartozó csapatok vívnak meg a legjobb négy közé jutásért a klub-vb-n. A párosítások már az ellenfelek korábbi egymás elleni összecsapásai okán is érdekesnek ígérkeznek. Még nyomósabb érv, hogy a PSG, Bayern München, Real Madrid, Borussia Dortmund négyesből mindegyik alakulat nagyon jó esélyekkel rendelkezik a világbajnoki címre.

July 05, 2025

Szikora Tamás

Fluminense-Al-Hilal - Palmeiras-Chelsea - klub-vb

Lesz európai csapat a klub-vb elődöntőjének felső ágán?

Helyi idő szerint két negyeddöntőt is július 4-én rendeznek, igaz ebből nálunk az egyik már átcsúszik a hajnali órákba. Az alsó ágon biztos, hogy csak európai csapatok lesznek a klub-vb elődöntőjében, a másik oldalon viszont kizárólag a Chelsea érkezhet az öreg kontinensről. Este a Fluminense és az Al-Hilal összecsapásával kezdünk, éjszaka pedig a Palmeiras a

July 03, 2025

Szikora Tamás