Hétfőre a Chelsea és a Porto is bemutatkozik a klub-vb-n

FIFA klub-vb official ball

Alig érnek véget a magyar idő szerint vasárnap rendezett meccsek, hétfő éjféltől már jön a folytatás. A Porto a Libertadores Kupa 2021-es győztesével, kicsivel később pedig hajnalban a Botafogo a Seattle Sounders csapatával játszik majd. Ha pedig mindenki megemésztette a látottakat, itthoni idő szerint este kilenctől a friss Konferencia Liga-győztes Chelsea találkozik az utolsóként kvalifikáló Los Angeles FC-vel.

Palmeiras – FC Porto

A Porto nem nyert semmilyen európai kupát a kvalifikációs időszakban, azonban a vonatkozó ranglistán megfelelő együtthatóval rendelkeztek, így befértek a 32 csapat közé. A portugálok legutóbbi idénye viszont nem múlt el megszerzett trófea nélkül, hiszen a helyi szuperkupát megkaparintották. Ám ezen felül nem a legjobban alakultak a dolgok. A bajnokságot dobogón zárták, de 2022 óta nem sikerült eljutni a bajnoki aranyig.

Ezenfelül a Portugál Kupa során a negyedik fordulóban búcsúztak, a ligakupában az elődöntő volt a végállomás és az Európa-ligában is hamar kiestek. Ellenfelük az a brazíliai Palmeiras lesz az A-csoportban, amelyik 2021-ben nyerte meg a dél-amerikaiak legnagyobb trófeáját, a Libertadores Kupát. Korábban ez még másik két alkalommal, 2020-ban és 1999-ben sikerült nekik. Ám amíg a Porto korábban nem volt jelen a klub-vb-n, a Palmeiras 2021-ben már döntőt is játszhatott, akkor viszont kikaptak a Chelsea-től.

Szoros csatát várnak a fogadóirodák is

A Golden Panda 2.44-et adott a Palmeirasra, a döntetlenre 3.25-öt, a Portóra 2.96-ot. Ami pedig az Opta szokásos szimulációit illeti, ennek 35.1 százalékában jött ki a Palmeiras, 37.6-ban pedig az ellenfél sikere. A szezon korábbi történései alapján abszolút figyelmet érdemel a braziloknál Estevao és Flaco Lopez 11, illetőleg 10 megszerzett találattal. A túloldalon Samu Aghehowa volt a legerősebb, a spanyol támadó 25 gólig jutott, de a középpályán Rodrigo Mora sem szégyenkezhet 10 góljával. Amennyiben az elemzéseknek hinni lehet, ez a két csapat a legesélyesebb az A-csoportból való továbbjutásra. A találkozóra június 16-án 0:00-tól kerül sor.

SC Palmeiras - FC Porto - Golden Panda

Botafogo – Seattle Sounders

Nem lesz egyszerű dolguk egy olyan kvartettben, ahol a PSG és az Atlético Madrid is jelen van. Egyértelműen az európaiak a favoritok a B-jelű négyesben, így a Botafogo és a Seattle számára ez a magyar idő szerint hétfő hajnali 4:00-tól induló meccs kulcsfontosságú lehet. A Botafogo 2024-ben hódította el a Libertadores Kupát, míg az amerikai csapat 2022-ben a CONCACAF BL-ben lett a legjobb. A brazil alakulat 2024 végén a brazil bajnokságot is behúzta, hiszen ott is tavaszi-őszi rendszerben játszanak, akárcsak Észak-Amerikában. Utóbbi területén a Seattle az MLS-ben tavaly a főcsoportja döntőjéig jutott.

Az persze, hogy gyakorlatilag hazai környezetben lesznek segíthet nekik, de a Botafogo tűnik esélyesebbnek. A brazil csapat utóbbi néhány évben pedig valódi hullámvasút volt. Öt éve eladósodtak, a másodosztályba estek vissza, majd onnan kapaszkodva lettek végül bajnokok és Libertadores Kupa-győztesek.

A brazilok sikere lenne a papírforma

Abszolút nem írható le a Seattle, amelyre a Golden Panda már 3.70-es szorzót tett, majdnem annyit, mint az ikszre, amire előzetesen 3.55 volt kihirdetve. A Botafogóra viszont csak 1.99. Ez persze még mindig egy jó szám a fogadásokhoz, az Opta számításai pedig szintén őket hozták ki győztesként 43.9 százalékban. Tőlük ebben a naptári évben Igor Jesust emelnénk ki, aki már hétszer is eredményes volt, de Artur, illetőleg középpályán Patrick de Paula is már négygólos. A Seattle esetében Danny Musovski idén eddig 6 gólt és 1 gólpasszt hozott össze, Pedro de la Vega pedig négyszer adott gólpasszt, és ugyanennyi találata van jelenleg.

Botafogo - Seattle - Golden Panda

Chelsea – Los Angeles FC

Amíg eljutottak a klub-vb-re, a két csapat nem akármilyen utat járt be. A Chelsea már azzal kvalifikált, hogy 2021-ben megnyerték az európai Bajnokok Ligáját. Az idei évben pedig a Konferencia Ligában is a legjobbak lettek. Ők a D-csoportba kerültek, a klubnál pedig már tudják, milyen érzés világbajnoknak lenni. Bár más volt a lebonyolítás, 2021-ben ezt a trófeát is hazavitték. Most abszolút őket várják csoportelsőnek is ebben a négyesben, az Opta szerint erre 76.7 százalék az esély.

Elsőre a Los Angeles FC lesz az ellenfél, amely alapból itt sem lehetne a tornán. Eredetileg a hely a mexikói León FC-nek járt volna, de a FIFA kizárta őket, mivel a csapat tulajdonosa ugyanaz, mint a szintén mexikói CF Pachucáé. Bár fellebbeztek, még a nemzetközi sportdöntőbíróság is elutasította keresetüket. Ezt követően csapott össze egymással ezért a helyért Los Angeles FC és mexikói Club América, végül előbbi kvalifikálta magát. Az MLS-ben szereplő klub egyébként igazán jó formában volt az elmúlt esztendőben. Tavaly megnyerték a US Open Kupát, az MLS-ben pedig főcsoportjuk elődöntőjében búcsúztak. Az ominózus bajnokságot 2022-ben már sikerült megnyerniük.

Nem adnak sok esélyt az amerikai csapatnak

A Golden Panda 1.29-es szorzót adott a Chelsea-re, amelynek sikerére az Opta 72 százalékban számol. Tőlük az idény során támadók közül Nicolas Jackson (13 gól) és Noni Madueke (11 gól) brillírozott, a középpályán pedig Cole Palmer (15 gól), valamint Christopher Nkunku (14 gól). A Los Angeles FC sikerére kicsi az esély, de ha bejön, a tét tízszeresét fizetik. Náluk ebben az évben Denis Bouanga villogtatta tudását, már 12 gólnál jár 7 gólpassz mellett. Nem is sokat tudják tartani vele a lépést, igaz Nathan Ordaz 5 gólt már összehozott, aki pedig igazán nagy sztár, az Olivier Giroud. A francia klasszis hamar megszokta új környezetét, háromszor is betalált már.

Chelsea - Los Angeles FC - Golden Panda

Tartalomjegyzék

Ez is érdekelhet...

Chelsea - PSG - klub-vb

Egy kérdés maradt a klub-vb-n: Chelsea vagy PSG?

Eljutottunk a klub-vb fináléjához, amit az idén tavasszal Konferencia-ligát nyert Chelsea vívja meg a Bajnokok Ligája trófeáját elhódító PSG-vel. A franciák fantasztikus formában vannak, a Real Madridot is padlóra küldték, de láttunk már tőlük hibát a tornán. Az angolok ráadásul szintén erősnek mutatkoztak és talán lesz valami váratlan a tarsolyukban. Chelsea – PSG Az előzmények

July 12, 2025

Szikora Tamás

Klub-vb PSG-Bayern – Real Madrid-Dortmund

Fantasztikus európai rangadók a klub-vb negyeddöntőjében

Az első két negyeddöntőt követően abszolút az európai élmezőnybe tartozó csapatok vívnak meg a legjobb négy közé jutásért a klub-vb-n. A párosítások már az ellenfelek korábbi egymás elleni összecsapásai okán is érdekesnek ígérkeznek. Még nyomósabb érv, hogy a PSG, Bayern München, Real Madrid, Borussia Dortmund négyesből mindegyik alakulat nagyon jó esélyekkel rendelkezik a világbajnoki címre.

July 05, 2025

Szikora Tamás

Fluminense-Al-Hilal - Palmeiras-Chelsea - klub-vb

Lesz európai csapat a klub-vb elődöntőjének felső ágán?

Helyi idő szerint két negyeddöntőt is július 4-én rendeznek, igaz ebből nálunk az egyik már átcsúszik a hajnali órákba. Az alsó ágon biztos, hogy csak európai csapatok lesznek a klub-vb elődöntőjében, a másik oldalon viszont kizárólag a Chelsea érkezhet az öreg kontinensről. Este a Fluminense és az Al-Hilal összecsapásával kezdünk, éjszaka pedig a Palmeiras a

July 03, 2025

Szikora Tamás