Belgium ellen jönne ki Franciaország a hullámvölgyből

Az Európa-bajnokságon látottak után talán kevesen gondolták volna, hogy a franciák egy elég nagy pofonba szaladnak bele. Főleg Olaszország ellen, amely nem is olyan régen még elég gyenge formát mutatott. Az eredmény végül 3:1 lett az olaszok javára, miközben a franciák hétfő esti ellenfelei, a belgák ugyanilyen arányú meccset játszottak. Jelentős különbség azonban, hogy Belgium nyerni tudott Izrael ellen. Lássuk, mi várható ettől a találkozótól.

Aggódnak a franciák

A szurkolók és a helyi sajtó egyöntetűen aggodalmát fejezte ki az elmúlt napokban. Franciaországtól ugyanis az emberek megszokták az elmúlt pár évben, hogy topformát mutatva, a legjobbak között kell számolni velük. Elvégre 2016 óta férfi válogatottjuk játszott egy Eb-döntőt és elődöntőt, illetőleg világbajnok lett, két éve pedig vb-ezüstöt szereztek. Eközben a Nemzetek Ligáját is megnyerték 2021-ben, bár azért az elmúlt 8 évben is voltak apróbb kisiklások.

Ezekből viszont elég gyorsan talpra álltak és a többség most is ebben bízik. Persze a közelmúlt eredményei alapján nem feltétlen kellene panaszkodniuk. Alig kaptak gólt az idei Eb-n, ahol az elődöntőig jutottak, ugyanakkor ez nagyban volt köszönhető annak, hogy Didier Deschamps a védekezésre tette át a hangsúlyt. Elől viszont látszólag amúgy is akadozott a gépezet. Hiába rendelkeznek az egyik legerősebb támadósorral, mindössze egy akciógólt szereztek az Eb-n.

Ezek után pedig jött az Olaszország elleni nyitány az NL új idényében, ahol pár másodperc után már vezetést szereztek. A sztori itt akár pozitív kimenetellel is folytatódhatott volna, ám a hideg zuhany csak még jobban felrázta ellenfelüket. Az olaszok elég lenyűgöző módon hármat rámoltak be a francia kapuba.

Belgium hozta a kötelezőt

Természetesen Izrael válogatottja minden dicséretet megérdemel azért, hogy 2022-ben kiharcolta az A-ligás szereplést, mindezt ráadásul veretlenül. Az elitben viszont az egyik legnehezebb csoportot kapták. A papírforma ennek megfelelően belga sikert ígért, és ez így is lett. A 3:1-es győzelem akár még simább is lehetett volna, ha nincs egy belga öngól a 36. percben, de aligha rágódik ezen a belga szövetségi kapitány Domenico Tedesco.

Egyébként is fontos számukra a javítás. Az NL lebonyolítása némiképp megváltozott, így a második hely is sokat ér. Ráadásul van miben fejlődniük azok után, ahogyan a nyáron szerepeltek. Az Eb-n nem tudták megvillantani oroszlánkörmeiket és elég feledhetően teljesítettek.

Gólokban talán nem lesz hiány

A TG Casino várakozása szerint nem lesz gólszegény a találkozó. A fogadóiroda még a 2,5 gólnál több opciójára is csak 1.82-es szorzót írt, a Mindkét csapat szerez gólt lehetőségénél pedig 1.74-es odds van az Igenre. A franciákra 1.82, a döntetlenre 3.65, míg a belga győzelemre meglepően magas, 4.30 a szorzó. Érdemes azonban megnézni, milyen kezdőkkel állhatnak fel a csapatok.

Egybehangzó elemzések és hírek szerint Deschamps a Maignan, Kounde, Saliba, Konate, T. Hernandez, Kante, Zaire-Emery, Dembele, Griezmann, Barcola, Mbappé kezdőt küldheti fel. Ezzel szemben Tedesco a Casteels, Castagne, Faes, Theate, De Cuyper, Onana, Tielemans, Bakayoko, De Bruyne, Doku, Bakayoko, Openda csapatban bízhat.

A franciák nagy eséllyel egy 4-2-3-1-es felállásban állhatnak ki a belgákkal szemben, akiknél akár ugyanez, de még egy 4-5-1-es hadrend sem elképzelhetetlen.

Irány a TG.Casino

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!

Tartalomjegyzék

Ez is érdekelhet...

La Liga official logo

A dobogóért és a kiesés elkerüléséért is nagy harc jön a La Ligában

Két forduló van még vissza a spanyol bajnokság 2024/2025-ös kiírásából. Már biztosan bajnok a Barcelona, és a Real Madridnak sem kell aggódnia, fixen másodikok lesznek a végén. Mögöttük viszont nagyon komoly harc várható a harmadik helyért, és az európai kupaindulást jelentő pozíciókért. Ráadásul hátul még mindig nem egyértelmű, hogy a Valladolid és a Las Palmas

May 16, 2025

Szikora Tamás

FC Barcelona - Real Madrid - 2025 május La Liga

Barcelona – Real Madrid: bajnoki címről is dönthet az El Clásico

Mindössze négy forduló van hátra a La Ligából, a Real Madrid pedig ha nyerne is, akkor sem tudná még beérni pontszámban a Barcelonát. A katalánok és a fővárosiak között négy pontnyi különbség van, tehát ilyen szempontból is különösen fontos lesz a május 11-én 16:15-kor kezdődő találkozó. Barcelona – Real Madrid Az El Clásico mindig óriási

May 09, 2025

Szikora Tamás

UEFA Európa-liga trófea - UEFA Official

Drámai csaták után jönnek az Európa-liga elődöntői

A felső ágon a Tottenham a Frankfurt kiejtésével jutott el a legjobb négy közé, ellenfélül pedig a Bodø/Glimtet kapták. A norvégok meglepetésre büntetők után kiejtették a Laziót, de ennél is fordulatosabban alakult ki az alsó ág elődöntője. Az Athletic Bilbao a Rangersnél bizonyult jobbnak, most pedig a Manchester United ellen készülhetnek, amelyik elképesztő drámát követően

May 01, 2025

Szikora Tamás