Nem először látunk olyat a Bajnokok Ligája 2024/2025-ös szezonjában, hogy egy korábbi döntő párosítása ismétlődik meg. A Bayern München és az Inter 2010-ben játszották egymás ellen a finálét, azóta viszont mindössze másodjára futnak össze az egyenes kieséses szakaszban. A keddi odavágóra a statisztikusok és a fogadóirodák is a Bayernt tartják esélyesebbnek. Pedig több kulcsemberük, így például, Jamal Musiala sem játszhat az Allianz Arénában.
Bayern München – Inter
Mindkét együttes vezeti jelenleg hazája bajnokságát, ám a Bayern Münchennek eggyel kevesebb dolga van most tavasszal. A Német Kupából ugyanis még a nyolcaddöntőben búcsúztak a Leverkusen ellen, míg az Inter még talpon van az Olasz Kupa elődöntőjében. Az őszi-téli időszak is sokkal inkább a milánói klubnak sikerült jobban, amire tökéletes példa, hogy automatikusan eljutottak a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé.
🔜 #FCBINTER #UCL 💫 pic.twitter.com/hE3ZBDsDTl
— FC Bayern (@FCBayernEN) April 6, 2025
A Bayernnek ehhez le kellett győznie a Celticet, a nyolcaddöntőből viszont mindkét csapat nagyobb gond nélkül jutott tovább. Amitől pedig csak még érdekesebbé válik a párharc, hogy ebben a naptári évben az Inter mindössze háromszor, a müncheniek pedig csak két alkalommal kaptak ki. Az elmúlt hetekben mutatott formával sem volt túl sok gond, hiszen a német alakulat az elmúlt öt meccséből csak egyet vesztett el, az Inter pedig veretlen maradt. Utóbbi számára még biztatóbb lehet elviekben, hogy 10 meccs óta nem győzte le őket senki.
Ami a történelmet illeti…
Az UEFA hivatalos oldalának statisztikái szerint a két csapat hétszer játszott egymással azóta, hogy Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot. Ebből négyszer termett babér a Bayern München számára, egyszer volt döntetlen, két ízben pedig az Inter volt a jobb. Például a fentebb már említett 2010-es döntő során, de rá egy évre a legjobb 16 között is a milánóiak bizonyultak jobbnak. Innentől számítva pedig 11 évbe telt, mire újra összefutottak. Akkor a csoportkörben, ahol mindkétszer a németek nyertek, és mindkét alkalommal kettő góllal.
Komoly gondok a Bayernnél
Hiába vannak jó formában és adják őket esélyesebbnek az irodák, a Bayern München számára biztosan nem jelent jót, hogy egyre terjedelmesebb a sérültek listája. Az április 8-án 21:00-tól kezdődő odavágó során biztosan nem számíthatnak Kingsley Coman (lábsérülés), Alphonso Davies (keresztszalag-szakadás), Dayot Upamecano (térdprobléma), Ito Hiroki (lábközépcsont-törés), és Aleksandar Pavlovic (mononukleózis) játékára. Plusz az elsődleges kapus, Manuel Neuer sem érhető el a sérült vádlija miatt.
A gondokat tetézte, hogy ezek után Jamal Musiala is megsérült az Augsburg elleni meccsen a Bundesligában. A csapat részéről már a 3:1-re megnyert meccs után közölték, Musiala szinte biztosan nem áll készen a BL-meccsre. Ennek tudatában az elismert elemzőcég, az Opta egy 4-2-3-1-es felállást vár. Ebben a vezetőedző, Vincent Kompany az Urbig, Stanisic, Kim Min-Jae, Dier, Laimer, Goretzka, Kimmich, Sané, Müller, Olise, Kane kezdőt játszathatja.
Focused, charged up, ready 👊#ForzaInter #UCL #BayernMonacoInter
— Inter ⭐⭐ (@Inter_en) April 7, 2025
Vessünk azonban egy pillantást a túloldalra is, mert ott sem állíthatnánk, hogy minden tökéletes. Simone Inzaghi számára problémát jelenthet, hogy nem tudja pályára küldeni Mehdi Taremit, Piotr Zielinskit, és Denzel Dumfriest sem. Ehhez jön még az, hogy Kristjan Asllaninak egymeccses eltiltást kell letöltenie a sárga lapok miatt. Ráadásul Alessandro Bastoni térdével sem volt minden rendben.
Bastoni azonban vélhetőleg bevethető lesz, de utóbbi két játékost leszámítva elég gólerős emberek hiányoznak majd az Interből. Az Opta Analyst náluk egy 3-5-2-es felállást vázolt fel lehetséges hadrendként. Ebben várakozásuk szerint a Sommer, Bastoni, Acerbi, Pavard, Dimarco, Mkhitaryan, Calhanoglu, Frattesi, Darmian, Martínez, Thuram csapat kezdhet.
Ha pedig már az Optánál jártunk, szuperszámítógépük révén végzett szimulációk 47 százalékában a Bayern, 27,3 százalékban pedig az Inter jött ki győztesen. A fogadóirodáknál pedig szinte mindenütt a hazai sikert várják. A Bayern keddi győzelmére az odds előzetesen 1.93 volt például a Golden Panda oldalán. Az Inter esetleges sikere már 3.95-ös szorzót jelentett, a döntetlen pedig 3.60-at. Az iroda pedig biztosan nem számít gólnélküli meccsre: 1.91 volt az odds arra, hogy 2.5 gólnál több lesz.