A Real Madridnak hozni kell vasárnap a kötelezőt a klub-vb-n

Real Madrid klub-vb - X-official

Nem sikerült jól kezdenie a világbajnokságot a madridiaknak, a Pachuca ellen viszont meglepetés lenne, ha nem tudnának nyerni. Emellett papírforma szerint biztosíthatja továbbjutását a Fluminense, és június 22-én ugyanezért megküzdhet a River Plate és a Juventus is.

Fluminense – Ulsan HD

A Borussia Dortmunddal döntetlent játszott az első fordulóban a brazil csapat, az elemzők viszont egészen jó esélyt látnak náluk a nyolcaddöntőre. Ehhez mindenképp nyerni kellene a koreai Ulsan HD ellen, amely legutóbb kikapott a dél-afrikai Mameloditól. Erre az Opta Analyst jó esélyt jár, 51.8 százalékos eséllyel számolnak a Fluminense esetében. Ezt alátámaszthatja az is, hogy a Dortmund elleni meccsen nyolcan is hetes feletti osztályzatot kaptak csapatukból. Ellentétben az Ulsannal, ahol csak hárman kerültek 7.0 felé. „Csalódást okoz, hogy nem szereztük meg a győzelmet és a pontokat, amiket szerettünk volna, de úgy gondolom, hogy sikerült végrehajtani azokat a taktikai elemeket, amiken a tornára való felkészülés során dolgoztunk” – idézte a koreaiak edzőjét, Kim Pan-Gont a Kick Off.

Elégedettebb volt azonban a Dortmund edzője, Renato Gaucho. „Úgy strukturáltam a csapatot, hogy bátran játsszon, tisztességesen szerezze meg a területeket és nyomuljon előre a gólokért. Mérhetetlenül büszke és elégedett vagyok egy ilyen félelmetes ellenféllel szemben mutatott teljesítményünkre”. A Fluminense várhatóan a Fabio; Xavier, Thiago Silva, Freytes, Rene; Nonato, Hercules, Martinelli; Arias, Everaldo, Canobbio kezdővel fog felállni. Az Ulsan HD-nál pedig a Jo; Um, Kim. Y, Seo, Trojak, Ludwigson; Jung, Bojanic; Lee, Farias, Ko névsorra tudunk tippelni.

Fluminense - Ulsan HD - klub-vb - TG Casino

 

Időpont Június 22., 0:00
Helyszín Meadowlands Stadion
Ajánlott fogadóiroda TG Casino
Szorzók Fluminense: 1.37 / Döntetlen: 4.50 / Ulsan HD: 8.20

River Plate – Monterrey

A mexikói Monterrey számára nagy skalp volt, hogy ikszelni tudott az Interrel. A pontszerzés jelentős, mert az erőviszonyok alapján egyébként is úgy tűnt, jó esélyük lehet legalább a csoport második helyének elérésére. Ugyanez a helyzet az argentin River Plate-nél, amely legyőzte a japán Urawát, így mondhatni hozták a kötelezőt. Amennyiben a papírforma szerint alakulnak a dolgok, az Inter a folytatásban jobb lesz, mint az első meccsen, így ennek a mérkőzésnek nagy jelentősége lesz.

Ide az Opta 47.2 százalékot jósolt a River Plate győzelmére, a Monterrey sikerére 27.5-öt. A mexikói együttest viszont nem lehet leírni, mert olyan sztárok szerepelnek náluk mint Lucas Ocampos vagy Sergio Ramos. „A szurkolóink pályán kívüli támogatása rendkívül fontos. Örülünk ennek a pontnak” – mondta el Doménec Torrent a Monterrey vezetőedzője. „Amit ebbe a kiváló csapatba szeretnénk belenevelni, az a rugalmasság, hogy sosem adjuk fel, sem itt, sem a mexikói bajnokságban és hogy büszkén képviseljük a szurkolóinkat, miközben értük játszunk” – tette hozzá. 

„Minden tornán az a legfontosabb, hogy megnyerjük a nyitómeccsünket, de most tovább kell fejlődnünk, ha továbbra is jó eredményeket akarunk elérni. Az Urawa Red Diamonds ellen volt némi feszültség és nyomás, mert a pozitív eredmény elengedhetetlen volt” jegyezte meg a River Plate edzője, Marcelo Gallardo. Várhatóan az argentinok az Armani; Montiel, Martinez, Pezzella, Acuna; Castano, Galoppo, Fernandez; Mastantuono, Borja, Colidio kezdőt küldik fel, míg a mexikóiak az Andrada; Medina, Ramos, Guzman; Chavez, Canales, Rodriguez, Torres, Arteaga; Ocampos, Berterame csapatot.

River Plate - Monterrey - klub-vb - TG Casino

 

Időpont Június 22., 03:00
Helyszín Rose Bowl Stadium
Ajánlott fogadóiroda TG Casino
Szorzók River Plate: 2.04 / Döntetlen: 3.35 / Monterrey: 3.45

Juventus – Wydad

Nagyon sima győzelemmel kezdtek a Zebrák, miután 5:0-ra legyőzték a Al-Aint a G-csoportban. Következő ellenfelük a marokkói Wydad lesz, amely kettővel kapott ki a Manchester City csapatától. Ebben a négyesben tehát semmi váratlan nem történt, és amennyiben az európai klubok a második fordulóban is érvényesítik erőfölényüket, akkor Juventus és a City közötti meccs már csak a csoport első pozíciójáért megy.

Az Opta úgy látta, 76.5 százalék, hogy a torinóiak fognak nyerni, vagyis nem sok sanszot adnak ellenfelüknek. Utóbbinál szinte biztosan a legerősebb csapattal próbálják meg felvenni a harcot, az olaszoknál azonban nem lenne meglepő, ha valamelyest rotálnák a keretet. A Juventus részéről a Di Gregorio; Kalulu, Gatti, Kelly; Gonzalez, Thuram, Locatelli, Cambiaso; Conceicao, Yildiz; Kolo Muani tizenegy tűnik valószínűnek a kezdésnél. Ami pedig a Wydad kezdőjét illeti, jelenleg a Benabid; Moufi, Meijers, Boutouil, Ferreira, Moufid; Amrabat, Malsa, El Moubarik, Lorch; Rayhi névsorra látjuk az egyik legnagyobb esélyt.

Juventus - Wydad - klub-vb - TG Casino

 

Időpont Június 22., 18:00
Helyszín Lincoln Financial Field
Ajánlott fogadóiroda TG Casino
Szorzók Juventus: 1.25 / Döntetlen: 5.40 / Wydad AC: 11:00

Real Madrid – Pachuca

Sejteni lehetett, hogy az amúgy sem gyenge Al Hilal nem feltartott kézzel megy ki a pályára, a Real Madrid ellen, végül döntetlent játszottak. Xabi Alonso tehát nem tudott győzelemel nyitni a spanyol csapat kispadján, de ha az esélyek szerint alakulnak a dolgok, hamarosan meglehet az első siker. Az Opta 10 ezer szimulációjából 78.3 százalékban a madridi gárda jött ki győztesen. A Pachuca pedig nem tudta kihasználni a kínálkozó alkalmat a pontszerzésre a Salzburg ellen, ami most gondokat okozhat.

2:1-re kaptak ki az osztrák csapattól, most pedig egy még sokkal nehezebb feladat vár rájuk. A meccs utáni sajtótájékoztatón Alonso arról beszélt, hogy az első félidőben több hiányosságot látott, amire jól reagáltak, de időre van szükségük, tanulniuk kell a negatívumokból. Elsődlegesen ezt a Courtois; Alexander-Arnold, Asencio, Huijsen, F Garcia; Valverde, Tchouameni, Bellingham; Rodrygo, Garcia, Vinicius csapattal próbálhatják meg vélhetőleg. A Pachuca esetében pedig a Moreno; Rodriguez, Bauermann, Pereira, Gonzalez; Montiel, Pedraza, Palavecino; Dominguez, Rondon, Kenedy kezdő a legvalószínűbb.

Real Madrid - Pachuca - klub-vb - TG Casino

 

Időpont Június 22., 21:00
Helyszín Hard Rock Stadium
Ajánlott fogadóiroda TG Casino
Szorzók Real Madrid: 1.26 / Döntetlen: 5.60 / Pachuca: 9.60

Tartalomjegyzék

Ez is érdekelhet...

Chelsea - PSG - klub-vb

Egy kérdés maradt a klub-vb-n: Chelsea vagy PSG?

Eljutottunk a klub-vb fináléjához, amit az idén tavasszal Konferencia-ligát nyert Chelsea vívja meg a Bajnokok Ligája trófeáját elhódító PSG-vel. A franciák fantasztikus formában vannak, a Real Madridot is padlóra küldték, de láttunk már tőlük hibát a tornán. Az angolok ráadásul szintén erősnek mutatkoztak és talán lesz valami váratlan a tarsolyukban. Chelsea – PSG Az előzmények

July 12, 2025

Szikora Tamás

Klub-vb PSG-Bayern – Real Madrid-Dortmund

Fantasztikus európai rangadók a klub-vb negyeddöntőjében

Az első két negyeddöntőt követően abszolút az európai élmezőnybe tartozó csapatok vívnak meg a legjobb négy közé jutásért a klub-vb-n. A párosítások már az ellenfelek korábbi egymás elleni összecsapásai okán is érdekesnek ígérkeznek. Még nyomósabb érv, hogy a PSG, Bayern München, Real Madrid, Borussia Dortmund négyesből mindegyik alakulat nagyon jó esélyekkel rendelkezik a világbajnoki címre.

July 05, 2025

Szikora Tamás

Fluminense-Al-Hilal - Palmeiras-Chelsea - klub-vb

Lesz európai csapat a klub-vb elődöntőjének felső ágán?

Helyi idő szerint két negyeddöntőt is július 4-én rendeznek, igaz ebből nálunk az egyik már átcsúszik a hajnali órákba. Az alsó ágon biztos, hogy csak európai csapatok lesznek a klub-vb elődöntőjében, a másik oldalon viszont kizárólag a Chelsea érkezhet az öreg kontinensről. Este a Fluminense és az Al-Hilal összecsapásával kezdünk, éjszaka pedig a Palmeiras a

July 03, 2025

Szikora Tamás